kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Októberig lehet pályázni az Önkéntességért Díjra

Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) idén is meghirdette az Önkéntességért Díj pályázatot, amelyre 2019. szeptember 1. és 2020. augusztus 31. között kimagasló teljesítményt nyújtó magánszemélyek, közösségek, szervezetek, intézmények és vállalatok beadványait várják.

Az idei év a Covid-19 vírus megjelenése és megfékezésére hozott intézkedések miatt az önkéntesség terén is több változást hozott.

Az ÖKA arra bíztat mindenkit, hogy a Covid-19 járványhelyzethez kapcsolódó önkéntes programokkal is pályázzon, hiszen 2020 megmutatta, hogy a kisebb helyi közösségek önkéntes kezdeményezéseitől a civil szervezeteken át az állami - önkormányzati fenntartású intézményekig, egyre többen ismerik fel az önkéntes programokban rejlő lehetőségeket és az önkéntesekkel való együttműködés pozitív hatását.

2020-ban az alábbi 4 kategóriában lehet a pályázatokat benyújtani:

  • Az Év Önkéntese (magánszemélyeknek)
  • Az Év Önkéntes programja (civil szervezeteknek és közintézményeknek)
  • Az Év Önkéntes Programja a vállalati szektorban
  • Az Év Közösségi Kezdeményezése (közönségdíj) (Olyan helyi kisebb szervezetek vagy helyi közösségek számára, amelyek saját közvetlen környezetükben végeznek kiemelkedő tevékenységet önkéntesekkel.)
A pályázatokat két szakmai zsűri bírálja el.

Az adatlapok, a pályázati kiírás és szabályzat elérhetőek az www.onkentessegertdij.hu oldalon.
A korábbi évek nyerteseiről a www.onkentes.hu weboldalon az Önkéntességért Díj menüpont alatt is olvasható részletes információ.
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Profi programozók önkéntes munkája segítheti a fogyatékkal élő embereket, hogy munkához jussanak

A digitalizáció nem csak a pénzügyi világot alakította és alakítja át, de többek között a karitatív szervezetek munkáját is hatékonyabbá... Teljes cikk

ESG-intézkedések - ilyen különbségek vannak a kkv-k és a nagyvállalatok között

A vállalatok nagy többsége szerint az ESG a jövőben rendkívül vagy nagyon fontos lesz üzleti működésük szempontjából – mutat rá a BDO... Teljes cikk

Sok vállalat a HR-re bízza a társadalmi felelősségvállalást, de forrást nem igazán ad hozzá

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a... Teljes cikk