kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Ötezerrel több a munkanélküli Dél-Alföldön

Egy hónap alatt több mint ötezer fővel nőtt az álláskeresők száma a dél-alföldi régióban - közölte a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Békéscsabán.

A Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyéket átfogó régióban tavaly decemberben egy hónap alatt 5170 fővel 72 448-ra nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma - mondta Nagy Ágnes, a Dél-Alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója. Az álláskeresők 40 százalékát Bács-Kiskun, 35 százalékát Békés és 25 százalékát pedig Csongrád megyében regisztrálták. A részletes adatokból kiderült, hogy a régió egészében a gazdaságilag aktív népesség becsült számához képest az álláskeresők aránya 12,8 százalék. A három megye között azonban jelentős eltérések mutatkoznak, hiszen például Békésben a szeghalmi, a sarkadi, a mezőkovácsházai és a békési munkaügyi kirendeltségekhez tartozó körzetekben az arány mindenhol meghaladja a 20 százalékot, sőt Sarkadon 29 százalék az álláskeresők aránya. Ezzel szemben viszont Szegeden csak 7,4 százalék.

A főigazgató elmondta, hogy a térségben már megjelentek a Közép-Dunántúlról érkezett munkanélküliek is, akik egy-egy autógyár, vagy beszállító létszámleépítése miatt vesztették el munkájukat, és tértek haza. Mint mondta a bejelentkezésekből ítélve nem igaz, hogy a magyar munkaerő nem mobil, hiszen sokan vállaltak munkát a Dunántúlon a jobb megélhetés reményében.

Nagy Ágnes tájékoztatása szerint folytatódhat a 2006 novemberében elindult, úgynevezett Békés Megyei Foglalkoztatási Paktum, hiszen erre a célra az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól 10 millió forintos forrást nyertek el. A paktum, a partnerség lényege, hogy az abban közreműködő 126 önkormányzat, civil szervezet, kamara, oktatási és képző intézmény, valamint munkáltatók összehangolják intézkedéseiket, koordinálják és koncentrálják erőforrásaikat annak érdekében, hogy csökkentsék a gazdasági válság hatásait.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon

Bár a hiányszakmákban nem kérdés, hogy továbbra is keresik a cégek a munkaerőt, más területeken ez nem ilyen egyértelmű. Egyesek szerint... Teljes cikk

"Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai?

Gazdasági és társadalmi tényezők állnak a hátterében annak a ténynek, hogy több nő keres állást Európában mint Észak-Amerikában. Szerepet... Teljes cikk

Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk