Álmérnök garázdálkodik Bács-Kiskun megyében
Építészeti irodát tart fenn évek óta Bács-Kiskun megyében az az álmérnök hölgy, akinek nevéhez több olyan épület tervezése fűződik, amely összedőlt volna, ha a munkások követik az utasításait - közli a Magyar Hírlap.
Kellő teherbírás hiányában összedőlt volna az az épület, amelyet egy alföldi álmérnök tervei nyomán akartak felhúzni három esztendeje Baján. A huszonnégy méter fesztávolságú lovarda tetejének építése közben a munkások jöttek rá, hogy az istállót a papíron lévő utasítások szerint képtelenség kivitelezni. Ugyancsak a képzetlen hölgy számlájára írható egy másfél évvel ezelőtti eset, amikor egy lépcsőház födémgerendája szakadt volna le, ha a dolgozók a tervek szerint járnak el. A Bács-Kiskun megyében évek óta építészi irodát fenntartó hölgy egyik trükkje, hogy elismert szakemberek nevét hamisítja az okmányok alá.
Kapj el, ha tudsz!
A bíróság egyszer már elítélte a fiatalasszonyt, igaz, a testület csak rosszallását fejezte ki. Korda János, a Magyar Építészkamara alelnöke felháborítónak tartja az enyhe ítéletet. Véleménye szerint, ha valaki orvosnak adja ki magát és úgy praktizál, az bűnügy, ellenben egy álmérnök tetteit lazábban veszik.
Ha valaki meghal egy rosszul tervezett ház miatt, legalább akkora büntetést érdemelne, mintha más egyetemi végzettség nélkül szikét ragadna - fejtette ki Korda János.
Az illető nyáron ismét működésbe lépett. Két ház építését is elindította, ám a hatóság még idejében közbelépett és leállíttatta a munkálatokat. A Magyar Hírlap munkatársa megpróbálta felvenni a kapcsolatot az álmérnök hölggyel, ám nem járt sikerrel.
Annyit sikerült kideríteni, hogy az érintett egyetemre járt, ám tanulmányait abbahagyta a harmadik évfolyam vége előtt, és azóta sem próbálkozott a folytatással, inkább tervezett...
Magyar Hírlap

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon