Sikeres a sérült embereket foglalkoztató szekszárdi étterem

Három évvel ezelőtt nyitotta meg Szekszárdon különleges, Ízlelő Családbarát éttermét a Kék Madár Alapítvány, és sokan már akkor temették. Mészáros Andrea, az alapítvány vezetője Hollandiából hozta az ötletét, működtessenek egy olyan éttermet, ahol csak fogyatékkal élő munkavállalók dolgoznak. Vállalták az úttörő szerepét, és most úgy tűnik, bevált a kezdeményezés.

images

Bodnár Ágnes, az alapítvány elnöke szerint az Európai Unióban egyáltalán nem számít különlegességnek, ha valamilyen oknál fogva nehezebben állást találó, sérült munkavállalókat foglalkoztatnak. Hiszen mindenkinek jobb, ha nem eltartottként, segélyekből, könyöradományokból tengeti az életét, hanem értékteremtő munkát végez. Ezáltal megnő az önbecsülése, és sok esetben még egészségi állapota is javul a munkában szerzett eredmények, elismerések révén. Amíg az EU-ban a fogyatékkal élőknek 40 százaléka talál munkát magának, nálunk csupán 9 százalékuk tud elhelyezkedni a speciális munkaerőt kereső piacon.

Az alapítvány elnöke elmondta, őket szerencsére soha nem érte atrocitás, meg nem értés, amiért éttermi dolgozóik tolókocsiban szolgálják fel az ételt vagy hallássérült személy főzi a napi menüt. Úgy tartják, nem azt kell nézni, mire nem alkalmas a megváltozott munkaképességű munkavállaló, mit nem lehet rábízni, hanem azt, hogy a megmaradt képességeit miként lehetne hasznosítani. Ez a rehabilitáció, a munkaterápia lényege, amit sokan tudnak, és hangoztatnak is, de ha arra kerül a sor, hogy együtt dolgozzanak az élet partvonalára került emberekkel, akkor mégis ódzkodnak, megrettennek.

Az elnök asszony szerint nekik minden szempontból szerencséjük volt. Nyertek uniós pályázaton, sok segítőjük akad, és szinte már működésünk első éve után nyereséget könyvelhettek el. Bodnár Ágnes azt mondja nincs ebben semmi titok és különlegesség. Kedvvel, hozzáértéssel végzik a munkájukat az itt alkalmazott fogyatékkal élők. A vendégek hamar megszerették az éttermet, ők pedig igyekeznek a kedvükre tenni. Törzsvendégeik vannak, de nemcsak helybeliek jönnek, hanem mások is.

Van, aki kíváncsiságból látogat el ide, más őszinte érdeklődésből, mert esetleg szeretne hasonló létesítményt működtetni. Hétfőtől péntekig változatos menüvel várják vendégeiket, kétféle levesből és háromféle főételből áll a kínálat. A hagyományos ételek mellett húsmentes, kímélő, diétás menü is van. Kereslet és kínálat szerencsésen egymásra talált, családias környezetben, oldott hangulatban folyik a munka, jó vendégnek lenni, és itt dolgozni is. Ezt bizonyítja, hogy tervek szerint rövidesen sor kerül az étterem bővítésére.

Az alapítvány, amelyet annak idején Mészáros Andrea szociálpolitikus álmodott meg, elkötelezte magát az elesettek, hátrányos helyzetűek segítésére, támogatására. Ez az étterem csupán egy szelete a tevékenységüknek. Emellett speciális munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtanak a rászorulóknak, az alacsony szakképzettséggel rendelkezőknek és a megváltozott munkaképességűeknek. Munkahelyfeltáró tevékenységet folytatnak, és támogatott foglalkoztatást is végeznek, ami azt jelenti, hogy az értelmi fogyatékos, pszichésen károsodott vagy más hátránnyal induló munkavállalót elkísérik a munkahelyre, ahol kipróbálhatja, hogy képes-e a kínált feladat elvégzésére, és a munkaadó is meggyőződhet alkalmasságáról. Segítenek a beilleszkedésben, ismerkedésben, betanításnál is ott vannak. Ez kettős előnyt jelent, hiszen a nehezebben eligazodó munkavállaló így biztosabban, több bátorsággal, önbizalommal megy a munkahelyre, és a munkaadónak sem kell külön segítő embert alkalmazni mellé - sorolja Bodnár Ágnes.

A munkaterápia csodatevő hatása egyre közismertebb. Sokan beszélnek róla, de kevesen tesznek érte a hazai gyakorlatban. Ezért egy-egy szekszárdihoz hasonló jó példa látványos eredmény, sokat jelenthet a ma még csak munkalehetőségre váró sérültek számára. A Kék Madár - rossz képzettársítással - ma még fehér hollónak számít. Sajnos ritkaságszámba megy, sőt azt is mondhatnánk: a maga nemében egyedülálló. De van remény arra, hogy a mesebeli boldogság madara nem fejezi be szárnyalását Szekszárdon.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fogy a dolgozó Magyarország: újabb tízezrekkel kevesebben a munkaerőpiacon

2025 decemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak száma 4 millió 624 ezer fő volt, ami az őszi hónapokhoz képest további csökkenést jelez. A... Teljes cikk

Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról

A magyar munkaerőpiac 2026-ra jelentős átalakulás előtt áll – derült ki a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztályának évindító... Teljes cikk

Befagyott álláspiac: enyhülés vagy újabb jégkorszak vár ránk 2026-ban?

Hónapok óta alig mozdul a munkaerőpiac: kevés az új felvétel, ritkák az elbocsátások, a döntéseket pedig általános bizonytalanság bénítja.... Teljes cikk