kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Sämling: HR vezetők és munkatársak szakmai továbbképzése

HR műhely keretében kéthavi rendszerességgel, a mindenkor aktuális, a HR szakembereket leginkább érdeklő témákból tart a Sämling új ismeretek szerzésére, tapasztalatok cseréjére, vélemények ütköztetésére, megtörtént esetek közös elemzésére lehetőséget adó interaktív összejövetelt.

A képzési programra elsősorban Nemzetközi HR Menedzsment képzést elvégzett korábbi hallgatóinkat várjuk, de szívesen látunk minden az újdonságokra nyitott, tapasztalatokkal rendelkező, HR tevékenységet ellátó munkatársat és vezetőt, HR szakembert, generalistákat, specialistákat, munkaügyi, személyzeti, bérszámfejtő munkatársakat.

Időpont: A képzés kezdetének tervezett időpontja: 2009. február 17.
A tantermi alkalmak többnyire kéthavonta követik egymást. A jelentkezők ennek ütemezéséről pontos órarendet kapnak

Időtartam: 5 alkalom (40 óra)

Helyszín: Sämling Kft. oktatóterme 1124 Budapest, Németvölgyi út 64.

Előadók: A Nemzetközi HR Menedzsment képzésen megismert oktatók, meghívott szakértők.

Feldolgozásra kerülő témák: Az egyes műhely napok témáját a felmerült igények alapján, a bekövetkezett változások, aktualitások figyelembe vételével határozzuk meg, a hallgatók kívánságára és érdekében rugalmasan alakítjuk. Az eddig felmerült ötletek, amelyek közül válogathatunk:

· Karcsúsítsunk, vagy bővítsünk?
· Pszichológiai tesztek, és alkalmazásuk
· A coaching szerepe a felsővezetők, és egyes munkatársak fejlesztésében
· e-HR
· Munkaerő-toborzás, és -megtartás, kontra munkaerő áramlás menedzselés
· Vállalati társadalmi felelősség (CSR)
· …

Módszertan:
A HR műhely "önképzőkör-szerűen" működik. A nap elején az oktató rövid összefoglalást, gondolatébresztő előadást tart a feldolgozásra kerülő témából, amelyekre a résztvevők reflektálhatnak, kiegészítést fűzhetnek hozzá. Így kialakul egy közös diskurzus, amely segíti a legjobbnak ítélt gyakorlatok, munkamódszerek megtalálását. A moderálás feladatát az előadó látja el, melynek során biztosítja az eszmecsere mederben tartását, időmenedzselést. A nap végén összefoglalja az elhangzott legfontosabb gondolatokat, újdonságokat.
Végezetül, a résztvevők javaslatot tehetnek a legközelebbi alkalommal feldolgozandó témára.

Képzés díja: 116.000 Ft+áfa/fő

Kedvezmények:
online jelentkező hallgatóink részére 5 %
regisztrált ügyfeleink számára 8%
klubtagság esetén 10%
2 fő jelentkezése esetén 12%
3 fő jelentkezése esetén 15%
Egyéni jelentkezőknek részletfizetési lehetőséget biztosítunk.
A képzés teljes díja a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható!

A kedvezmények nem
vonhatóak össze, de minden esetben a lehetséges kedvezmények
közül a legkedvezőbbet biztosítjuk partnereinknek.
A helyszín és az időpontváltozás jogát fenntartjuk!
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben?

Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk

A munkavállalók készségfejlesztése elmaradásban van, pedig fenekestül felfordul a munka világa

A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk

A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk