Milyen képességekre kapják fel a fejüket az interjúztatók?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz állásinterjún a pozíció elvárásai mellett a jelöltek egyes képességeik, készségeik is számítanak feltéve, ha azok a személyzeti tanácsadók, fejvadászok érdeklődését felkeltik. A Világgazdaság három szakembert kérdezett meg a pályázók azon kompetenciáiról, amelyre felfigyelnek, és ha kollégát keresnének, sokat nyomna a latban.
Tokár Péter, a Tesk Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatójának legnagyobb szívfájdalma, hogy sok pályázón egyáltalán nem látja a szakmai elkötelezettséget. Egy mérnök esetében például nem árt, ha jól tud kommunikálni, szorgalmas, illetve precíz, de az is kiemelten fontos, hogy komolyan gondolta-e azt a pozíciót, amelyre jelentkezett. Ettől függ ugyanis, hogy képes lesz-e elmélyülni munkakörének feladataiban.
Sokan csak a pénzkeresést látják abban a munkában, amelyre jelentkeznek. Az ügyvezető számára az az érték, ha látja a jelöltön, hogy nemcsak állást, hanem hivatást is keres.
Küzmös László,a Getwork Hungary Zrt. vezető tanácsadója a lényeglátást tartja a legkiemelkedőbb képességnek, bármilyen pozícióról legyen is szó, műszaki, adminisztratív vagy épp vezetői posztról. Akinek jó a lényeglátó képessége, tud olyan döntéseket hozni, amelyek segítik a minőségi munkavégzést. Ezenkívül a jó konfliktuskezelő és problémamegoldó képességet értékeli nagyra, de a munkához való lojalitásra is mindig felfigyel.
Juhász Csongor, a Pro-Humán Munkaerő Szolgáltató és Tanácsadó Kft. vezetőjét, elsősorban a pályázó személyisége érdekli, hogy emberként mit tud hozzáadni az adott pozícióhoz. De a jelölt szakmai tapasztalata, gyakorlata is fontos.
Döntő az attitűdje, valamint rugalmassága is. A terhelhetőséget mindig feltérképezi, de az újító szellemiség, a kreativitás szintén olyan tulajdonság, amelyet nagyra értékel.
Világgazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?