A personal branding egyre fontosabb a vezetőknek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz elmúlt éveket is figyelembe véve egyértelműnek tűnik az a trend, hogy a fejlődést két meghatározó tényező alakítja - a technológia és a személyiség. Napjainkban a személyiség szerepe előtérbe került, sokkal hamarabb döntünk ugyanis valamely személyiség, mint valamilyen termék, szolgáltatás mellett.
A személyes márka, a "personal branding" egyre fontosabb és meghatározóbb a menedzserek, vezetők számára. "Egy személyiség arculata, identitása pontos, jelentőségteljes percepciókat idéz elő a közönségben azokról az értékekről és arról a minőségről, amelyek a személyt jellemzik" - mondta a HR Portalnak Tóth Tamás, a Leadership and Coaching Center vezető partnere.
A márkákkal, mint termékek és szolgáltatások megtestesítőivel az élet legkülönbözőbb területein nap, mint nap találkozunk. Az elmúlt évek kutatásai és kiemelkedő személyiségekhez kapcsolódó tapasztalatai az ismert elméleteket "átültette" és alkalmazza emberekre is. Úgy gondoljuk, hogy mindenkinek van egy létező "személyes márkája", amely mint "kagylóban a gyöngy fejlődik". Ez összegződik teljesítményünk, attitűdjeink és tevékenységeink által családi körben, társadalmi kapcsolatainkban vagy munkánk, üzleti tevékenységeink során. A legtöbb embernél ennek kialakulása eseti, véletlenszerű, például a coaching gyakorlat, sorozat éppen arról szólhat, hogy miként befolyásolhatjuk saját márkánk kialakítását, hogyan alakítsuk és formáljuk azt - mondja Tóth Tamás.
A személyes márka, a "personal branding" azért is kiemelkedően fontos, mert széleskörű vizsgálatok azt bizonyítják, hogy napjainkban az emberek sokkal inkább és sokkal előbb döntenek személyiségek és ötletek mellett, mint termékek és szolgáltatások vásárlásáról. Tóth Tamás szerint a trend teljesen egyértelmű. A kiemelkedő személyes márka biztosítja az átütő sikert. A személyes márka az az erős benyomás vagy kialakult kép, amely mások előtt megjelenik, ha éppen ránk gondolnak, vagy rólunk van szó. A personal brand az a mentális kép, amely az egyes emberekhez kötődik bennünk. Az, ami megkülönböztet minket, és amely felismerhető, pozitív kisugárzású egyediséget ad.
A személyes márka határozott kialakítását és fejlesztését coaching segítheti. Azt, ahogyan mások néznek ránk, gondolkodnak rólunk, vagy ami elsőre eszükbe jut, ha meglátnak minket. A coaching során strukturáltan és szisztematikusan építjük a personal brand olyan legfontosabb elemeit, mint: specializáció, leadership, személyiség, megkülönböztethetőség, "láthatóság", kitartás, "good will", egység. A coaching segítségével segítünk végiggondolni, vajon a környezetünkben önmagunk számára legelőnyösebben cselekszünk-e, avagy találhatunk olyan kisebb-nagyobb elemeket "cselekvésünkben, mozgásunkban, gondolkozásunkban", amelyek előrevihetnek. Hívhatjuk ezt egyes jellemzők megváltoztatásának, a körülöttünk zajló események tudatosabb figyelésének, vagy akár személyes márka alakításnak is. Mindegyikünknek van személyes márkája, csak talán nincs tudatosan összerakva.
Életünk során családi, egészségi problémákkal küzdünk, belső harcainkat vívjuk, magánéleti konfliktusainkat próbáljuk rendezni, szakmai fejlődésünkkel és karrierépítésünkkel foglalkozunk, a márkánk építésére nem is gondolunk. A personal brandingre fókuszáló coaching a személyes márka kialakítását, fejlesztését segíti, az olyan értékek rendberakását, ami eddig nem volt cél. Eddig például nem volt követelmény, hogy pozitív kisugárzással jelenjünk meg valahol - fogalmaz a szakember.
Tóth Tamás szerint napjainkban kiemelkedően fontos szerepe van a személyes márkaépítésnek Magyarországon. Sajnos a makro- és mikrokörnyezetben híján vagyunk az olyan kiemelkedő személyiségeknek, akiknek személyes márkájuk van. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek nagy menedzserek, de kevés olyan embert tudunk megnevezni, akik valóban kiemelkedő figurák, mintaképek lehetnek - folytatja a szakértő.
Az elmúlt 15 évben rengeteg területen szakmai és vezetési know-how került a vezetők birtokába, a menedzsereknek egy új világot kellett megtanulniuk. Ebben az időben nem maradt idő, energia és figyelem arra, hogy következetes munkával és módszerrel a vezetők "saját magukat megcsinálják". A globalizálódó világban időt kell szakítani a személyes márka építésére - javasolja Tóth Tamás. Mint mondja, meg kell tanulni, hogy a világ nem elsősorban a termékek, hanem a személyiség mellett dönt. A legáltalánosabb karakterek, amelyek alapján márkává válhatunk: személyiség, szakmai tudás, tulajdon, életstílus, képességek, érdeklődés, megjelenés, barátok.
A vezetők már megtanulták, hogyan bánjanak jobban a munkatársakkal, hatékonyabban gazdálkodnak az idejükkel, tudják kezelni a konfliktusokat, és biztosan döntenek. Most elérkezett az idő, hogy ne csak a vállalat vezetéséhez értsenek, hanem szakítsanak arra is időt, hogy "megcsinálják magukat". A személyes márka tudatos és struktúrált építése ebben segíthet, a coach és ügyfele "a personal brand 8 törvénye" mentén alakítják ki a tudatos, személyes márkát.
A personal brand kialakítását nem szabad összekeverni az önmenedzseléssel. A menedzselésnek nem mindenhol van igaz íze, az ügyeskedés irányába hajlik. El kell választani a két fogalmat - hívja fel a figyelmet Tóth Tamás.
A personal branding nem az önadminisztráció, a túlnyomulás, a PR túlfeszítése. Az, hogy valaki egy unit, előbb utóbb kiderül. Ideig-óráig adminisztrálhatja magát valaki, de ez a tágabb környezetben nem észrevehető, a hamisság hamar kiderül. Akkor, ha a personal branding egészségesen megjelenik, el kezd élni a kreativitás, kinyílnak a személyiségek. Észre fognak venni, így lényeges önfejlesztési folyamat indulhat el. A személyes márkaépítés a pozitív különbözőségről, kisugárzásról szól. A megfogható és átgondolt világát mindenki igyekezzen megformálni, ez hasznos lesz a környezete szempontjából is. Elindult a társadalmi szerepvállalás, a társadalom csak akkor lesz erős, ha igazi személyek állnak mögötte - húzta alá a szakember.
Mészáros Etelka, HR Portal
Mindenkinek van egy létező személyes márkája

A személyes márka garantálja a sikert
A személyes márka, a "personal branding" azért is kiemelkedően fontos, mert széleskörű vizsgálatok azt bizonyítják, hogy napjainkban az emberek sokkal inkább és sokkal előbb döntenek személyiségek és ötletek mellett, mint termékek és szolgáltatások vásárlásáról. Tóth Tamás szerint a trend teljesen egyértelmű. A kiemelkedő személyes márka biztosítja az átütő sikert. A személyes márka az az erős benyomás vagy kialakult kép, amely mások előtt megjelenik, ha éppen ránk gondolnak, vagy rólunk van szó. A personal brand az a mentális kép, amely az egyes emberekhez kötődik bennünk. Az, ami megkülönböztet minket, és amely felismerhető, pozitív kisugárzású egyediséget ad.
Coachinggal építhető a personal brand
A személyes márka határozott kialakítását és fejlesztését coaching segítheti. Azt, ahogyan mások néznek ránk, gondolkodnak rólunk, vagy ami elsőre eszükbe jut, ha meglátnak minket. A coaching során strukturáltan és szisztematikusan építjük a personal brand olyan legfontosabb elemeit, mint: specializáció, leadership, személyiség, megkülönböztethetőség, "láthatóság", kitartás, "good will", egység. A coaching segítségével segítünk végiggondolni, vajon a környezetünkben önmagunk számára legelőnyösebben cselekszünk-e, avagy találhatunk olyan kisebb-nagyobb elemeket "cselekvésünkben, mozgásunkban, gondolkozásunkban", amelyek előrevihetnek. Hívhatjuk ezt egyes jellemzők megváltoztatásának, a körülöttünk zajló események tudatosabb figyelésének, vagy akár személyes márka alakításnak is. Mindegyikünknek van személyes márkája, csak talán nincs tudatosan összerakva.
Életünk során családi, egészségi problémákkal küzdünk, belső harcainkat vívjuk, magánéleti konfliktusainkat próbáljuk rendezni, szakmai fejlődésünkkel és karrierépítésünkkel foglalkozunk, a márkánk építésére nem is gondolunk. A personal brandingre fókuszáló coaching a személyes márka kialakítását, fejlesztését segíti, az olyan értékek rendberakását, ami eddig nem volt cél. Eddig például nem volt követelmény, hogy pozitív kisugárzással jelenjünk meg valahol - fogalmaz a szakember.
"Csináljuk meg saját magunkat"
Tóth Tamás szerint napjainkban kiemelkedően fontos szerepe van a személyes márkaépítésnek Magyarországon. Sajnos a makro- és mikrokörnyezetben híján vagyunk az olyan kiemelkedő személyiségeknek, akiknek személyes márkájuk van. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek nagy menedzserek, de kevés olyan embert tudunk megnevezni, akik valóban kiemelkedő figurák, mintaképek lehetnek - folytatja a szakértő.
Az elmúlt 15 évben rengeteg területen szakmai és vezetési know-how került a vezetők birtokába, a menedzsereknek egy új világot kellett megtanulniuk. Ebben az időben nem maradt idő, energia és figyelem arra, hogy következetes munkával és módszerrel a vezetők "saját magukat megcsinálják". A globalizálódó világban időt kell szakítani a személyes márka építésére - javasolja Tóth Tamás. Mint mondja, meg kell tanulni, hogy a világ nem elsősorban a termékek, hanem a személyiség mellett dönt. A legáltalánosabb karakterek, amelyek alapján márkává válhatunk: személyiség, szakmai tudás, tulajdon, életstílus, képességek, érdeklődés, megjelenés, barátok.
A vezetők már megtanulták, hogyan bánjanak jobban a munkatársakkal, hatékonyabban gazdálkodnak az idejükkel, tudják kezelni a konfliktusokat, és biztosan döntenek. Most elérkezett az idő, hogy ne csak a vállalat vezetéséhez értsenek, hanem szakítsanak arra is időt, hogy "megcsinálják magukat". A személyes márka tudatos és struktúrált építése ebben segíthet, a coach és ügyfele "a personal brand 8 törvénye" mentén alakítják ki a tudatos, személyes márkát.
A personal brand nem egyenlő az önmenedzseléssel
A personal brand kialakítását nem szabad összekeverni az önmenedzseléssel. A menedzselésnek nem mindenhol van igaz íze, az ügyeskedés irányába hajlik. El kell választani a két fogalmat - hívja fel a figyelmet Tóth Tamás.
A personal branding nem az önadminisztráció, a túlnyomulás, a PR túlfeszítése. Az, hogy valaki egy unit, előbb utóbb kiderül. Ideig-óráig adminisztrálhatja magát valaki, de ez a tágabb környezetben nem észrevehető, a hamisság hamar kiderül. Akkor, ha a personal branding egészségesen megjelenik, el kezd élni a kreativitás, kinyílnak a személyiségek. Észre fognak venni, így lényeges önfejlesztési folyamat indulhat el. A személyes márkaépítés a pozitív különbözőségről, kisugárzásról szól. A megfogható és átgondolt világát mindenki igyekezzen megformálni, ez hasznos lesz a környezete szempontjából is. Elindult a társadalmi szerepvállalás, a társadalom csak akkor lesz erős, ha igazi személyek állnak mögötte - húzta alá a szakember.
Mészáros Etelka, HR Portal
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?