Ha nincs megegyezés, ősszel lebénítják az országot a szakszervezetek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMegegyezés hiányában ősszel lezárják az utakat és jóval nagyobb tiltakozó akciót tartanak a szakszervezetek - ha már sztrájkolni nem tudnak.
Szerdán országszerte negyven helyen tartottak félpályás útlezárással egybekötött demonstrációt a szakszervezetek a munka világát, valamint a nyugdíjakat érintő kormányzati intézkedések és tervek elleni tiltakozásul; a közlekedésben nem alakult ki nagyobb fennakadás.
- Ha rövidesen nem születik megegyezés a kormány és a szakszervezetek között, az érdekképviseleteket arra kényszerítik, hogy megkezdjék a felkészülést egy őszi nagy tiltakozó akcióra -jelentette ki Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke a szerdai forgalomlassító demonstráció egyik helyszínén.
Eredetileg a Liga szerdára országos általános sztrájkot hirdetett, amely azonban elmaradt, mert nem volt megegyezés az elégséges szolgáltatásról. A Volánnál hasonló okból léptek vissza sztrájktól. A kezdeményezők egy része azonban önként mondott le a sztrájkról, mert a kormány július 4-re a Liga elnökét és még néhány szakszervezet képviselőjét egyeztetésre hívta - olvasható a Népszabadságban.
Csütörtökön szakszervezeti nagygyűlés helyett tanácskozni fognak számos ágazati szakszervezet vezetői. Ezt megelőzően a Ligához tartozó érdekszövetségek arról, hogy milyen álláspontot képviseljenek a július 4-i egyeztetésen.
MTI/Népszabadság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?