Bérkommandó: cafetériával kivédhető
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEllenőrzik az illetékes szervek, miként reagáltak az idei adóváltozásokra a munkaadók. Cafetériával meg lehet felelni az elvárásoknak.
Az OPTISOFT Számítástechnikai, Pénztárszolgáltató, Könyvelő és Oktató Nyrt. szerint kifizetődő az óvatosság, hiszen jelentős többletköltség nélkül is meg tudnak felelni a cégek az elvárásoknak úgy, hogy közben dolgozóik is jól járnak. Mint ismeretes, az idén bevezetett új adótörvények az alacsonyabb keresetű munkavállalókat hátrányosan érintették, az ő esetükben nem volt ritka a nettó munkabérek csökkenése sem. Ráadásul a változások a magasabb keresetűek esetében sem kedveztek minden esetben a munkavállalóknak, sőt volt olyan eset is, amikor a munkáltató a bruttó bérek változtatásával érte el, hogy alkalmazottai a korábbi nettó keresetüknek megfelelő összeget vigyenek haza.
Erre a tendenciára válaszul lebegtette meg a kormány az ún. bérkommandó felállításának tervét, hogy ezzel kötelezze a foglalkoztatókat olyan bruttó munkabérek megállapítására, amivel a munkavállalók legalább a 2010-es nettó munkabérükhöz hozzájuthatnak. A testület ugyan végül nem állt fel, de a kormány kommunikációja alapján valószínűsíthető, hogy a munkaügyi- és adóellenőrzések kiterjednek a munkáltatók ezzel kapcsolatos lépéseinek átvilágítására is.
"Amennyiben a nettó bér fogalmát a pénzen kívüli egyéb juttatásokra is kiterjesztjük, akkor megfelelő bérezési és kafetéria rendszer kialakításával alacsony költségen meg lehet felelni a hivatalok elvárásainak" - hangsúlyozza a cég elnök-vezérigazgatója.
A hagyományosan, munkabér formájában fizetett húszezer forintos többletből valójában csak 12 436 forint marad a munkavállaló zsebében, miközben mindösszesen 25 700 forintnyi költsége van a munkáltatónak. Ez 48,4 százalékos effektív juttatást jelent. Ennél sokkal kedvezőbb a kifizetés hasznosulása akkor, ha az összeg kafetéria formájában kerül megfizetésre. Ennél a megoldásnál a húszezer forintnak jóval nagyobb része - a teljes munkáltatói költség 75,8 százaléka, összesen 18 040 forint - jut a dolgozóhoz, és a munkáltatónak is csak 23 808 forint költsége jelentkezik.
"Amennyiben egy vállalat még nem optimalizálta humánerőköltségeit, például nem vezetett be kafetéria-rendszert, nem fizetett a munkavállalók egészségpénztári számlájára, nem járult hozzá étkezésükhöz vagy közlekedésükhöz, akkor már a nulláról kiépített rendszer is jó eséllyel bruttó bérköltségcsökkenést eredményez a munkáltatónál, miközben a dolgozók nettóban magasabb összértékhez jutnak" - világít rá Semerédy Péter a váltás előnyeire. További megtakarítást hozhat, ha kártyás megoldáson alapul a dolgozói plusz juttatások rendszere.
A cég kalkulációja szerint az utalványon biztosított béren kívüli juttatásokkal szemben a kártyán vezetett dolgozói csomagok mintegy 70 százalékkal olcsóbban fenntarthatóak. Az elnök-vezérigazgató szerint ez is magyarázza azt a trendet, hogy egyre lejjebb csúszik az a munkavállalói létszámhatár, ahol érdemes áttekinteni a humánerőforrás költségeinek optimalizálásában rejlő lehetőségeket.
"Míg korábban elsősorban nagyfoglalkoztatóknak érte meg a béren kívüli juttatások rendszerének bevezetése, a gazdasági környezet változásai és a technológiai fejlődés együttesen odavezetett, hogy a kkv piacon is létjogosultsága van ennek az ösztönző rendszernek" - mondja Semerédy Péter.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?