kapubanner for mobile

Mit vizsgálnak a munkaügyi ellenőrök 2012-ben?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal idei évre vonatkozó ellenőrzési irányelvei fókuszában továbbra is a bejelentés nélküli munka visszaszorítása szerepel a kiemelt célok között. Az építőipari cégek helyett az idén elsősorban a vagyonvédelmi társaságok kerülhetnek a munkaügyi felügyelők vizsgálatainak fókuszába, a hivatalnak pedig erősödhet a felvilágosító tevékenysége, amire már régóta széles körű, eddig kielégítetlen igény mutatkozik -– összegzi a várható idei fejleményeket a BDO alábbi elemzése.

Folyamatos harc a feketemunka ellen

A tisztességes és jogkövető vállalkozások jelentős versenyhátránya különösen a szűkülő piaci lehetőségek időszakában jelent komoly veszélyt, ilyenkor e cégeknek a puszta fennmaradásukért kell megküzdeniük. Ezért van különös súlya annak, hogy a Nemzeti Munkaügyi Hivatal továbbra is kiemelten kívánja kezelni a bejelentés és munkaszerződés nélküli foglalkoztatás visszaszorítását.

Míg korábban az építőipar állandó kiemelt terület volt, az idei munkaterv a vagyonvédelmi szektort nevesíti a vizsgálatot egyik fő területévé: ez az a szektor, amely a válságtól függetlenül továbbra is jelentős létszámot foglalkoztat. A vagyonvédelem mellett a feldolgozóipari cégek is fokozott ellenőrzésre számíthatnak: minden tizedik munkaügyi ellenőrzés az említett szektorokat fogja érinteni.

Ami újdonság a korábbi irányelvekhez képest, hogy minden korábbinál nagyobb jelentősége lesz az utóellenőrzéseknek, hiszen ezentúl a határozatok 80 százaléka esetén utóellenőrzést is kell tartani.

A munkaügyi felügyelők az irányelv szerint a helyszínen a munkaszerződések mellett elsősorban a munkabér mértékére, a munkabér védelmére, valamint a jogviszony megszűnésekor az igazolások kiadására, továbbá az utolsó havi elszámolás megtörténtére vonatkozó jogszabályi rendelkezések pontos betartását fogják ellenőrizni.


Jobb későn... - erősödik a munkaügyi hatóság felvilágosító és tájékoztató tevékenysége



Az irányelv kifejezetten rögzíti, hogy a szolgáltató közigazgatás elvét a korábbiaknál jobban kell érvényesíteni. "Ez roppant időszerű, hiszen a munkaügyi hatóság jelenlegi tájékoztató és felvilágosító tevékenysége jócskán elmarad más hatóságok (például az adóhatóság) tájékoztató tevékenységének minőségétől - mondta el Máriás Attila a BDO Magyarország munkaügyi szaktanácsadója. - Az egyes munkaügyi kérdések általános és adott helyzetre történő értelmezését a munkaerőpiac szereplői hiába kérik akár szóban, akár írásban a hivataltól, legjobb esetben is csak a Munka Törvénykönyve szövegének értelmezés nélküli megküldése jelenti a tájékoztatást."

A szolgáltató közhatalom elvének érvényesítése talán véget vethet bizonyos, az egyes munkáltatókat feleslegesen irritáló jogalkalmazói eljárásoknak is. Ezekre a BDO szakembere az alábbi példát hozza: "A hivatal eddigi ellenőrzései során megkövetelte, hogy ha a munkavállaló 5:50 perckor kezdi meg a munkát, akkor a munkáltató az 5:50-től 06:00 óráig terjedő időszakra fizessen a munkavállaló részére éjszakai pótlékot - hiszen ez a munkajogi szabályok szerint éjszakai időnek minősül."

"E konkrét helyzet egyébként hamarosan megszűnik, mivel a 2012 július 1-jén életbe lépő új Munka Törvénykönyve a vonatkozó rendelkezést a realitásokhoz igazítja, kimondva, hogy éjszakai pótlékot csak akkor kell fizetni, ha az éjszakai időben történő munkavégzés legalább az egy órát eléri."


Amit továbbra sem tudunk



Nem szól az irányelv a bérkompenzáció (elvárt mértékű béremelés) ellenőrzésével kapcsolatos teendőkről, sem az új Munka Törvénykönyve hatályba lépésével kapcsolatos esetleges moratórium, vagy türelmi idő lehetőségéről. A 2012. július 1-én hatályba lépő új törvény a már közel 20 éve érvényben lévő munkaügyi kódexet alapjaiban változtatja meg, ezért is szükség lehet bizonyos engedmények esetleg moratórium előzetes rögzítésére.

Nem olvasható ki az irányelvből a különböző fiktív cégekkel kapcsolatos ellenőrzési stratégia változása sem, holott az úgynevezett munkaügyi feketelistán évek óta előkelő helyeken szereplő cégek esetében a kiszabott munkaügyi bírságok behajthatóságának lehetőségét mindenképpen célszerű lenne növelni.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek