Brüsszelben ötpontos javaslatot terjesztett elő Csizmár Gábor a munkaerő-áramlásra
Ötpontos javaslatot terjesztett elő az EU-tagországok munkaügyi minisztereinek brüsszeli ülésén Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter az Európai Unión belüli munkaerő-áramlás szabaddá tétele érdekében - jelentette be a miniszter a találkozót követő sajtótájékoztatón.
A javaslatokra különböző formákban, de összességében pozitív reakciók születtek - tette hozzá a miniszter.
A régebbi tagállamok az ülésen nyilatkoztak, most hogyan látják az újakkal szemben közel két éve fenntartott munkaerő-áramlási korlátozások meghosszabbításának kérdését - ez ügyben a jövő hónap végéig dönteniük kell. Csizmár Gábor szerint a találkozón kiderült, hogy már csak Görögországban, Olaszországban és Luxemburgban nem született véglegesnek tűnő döntés. Nagy-Britannia, Svédország és Írország mellé a munkaerőpiac teljes megnyitásának tekintetében felsorakozott Finnország, Spanyolország és Portugália, amelyek egyértelműen és hivatalosan bejelentették, hogy ezt a határozatot meghozták. Ausztria és Németország egyértelműen arról nyilatkozott, hogy a következő három esztendőben fenn kívánja tartani az átmeneti korlátozásokat. Új helyzet az eddigiekhez képest, hogy Dánia, Belgium, Hollandia és Franciaország azt jelentette be: valamilyen mértékben fenntart korlátozásokat, de nem a lehetséges három évre, hanem folyamatos enyhítéssel kivezeti az akadályokat. Franciaország különtalálkozón azt is jelezte, hogy kész kétoldalú egyezmény kötésére Magyarországgal.
- Nem volt hiábavaló az a diplomáciai tárgyalássorozat, amelyet a tagországokkal bonyolítottunk, sem a visegrádi négyek közös nyilatkozata és kezdeményezése - értékelte a vitát és az említett bejelentéseket Csizmár Gábor. Csaknem mindenki elfogadta az Európai Bizottság egy hónapja kiadott jelentését is, amely szerint "sem a migrációs feltételezések, sem a szociális dömpingre vonatkozó feltételezések nem igazolódtak".
A magyar állásponttal kapcsolatban Csizmár Gábor elmondta: annak érdekében, hogy az unió versenyképesebbé váljon, több munkahelyet teremtsen, kiinduló feltétel a négy alapszabadság, köztük a munkaerő-áramlás és a szolgáltatások gyakorlásának szabadsága. Probléma az is, hogy a tagállamok egymással versenyeznek, nem pedig a világgal: a működő egységes piac versenyképesebbé tenné az uniót nagy nemzetközi riválisaival szemben. Továbbá ma az EU munkaerőpiacán mintegy 12-szer annyian dolgoznak az unión kívüli országokból, mint az újonnan csatlakozott tagállamokból.
Magyarország számára alapérték a munkavállalók szabad mozgása, ugyanakkor nem napi gyakorlati probléma - mondta a miniszter, emlékeztetve arra, hogy a magyar munkaerő a legkevésbé mozgékonyak közé tartozik: minden felmérés azt mutatja, hogy a foglalkoztatottak legfeljebb egy százaléka, mintegy 40 ezer ember hajlandó a vándorlásra.
A miniszterek a két hét múlva esedékes brüsszeli állam- és kormányfői találkozót előkészítve ismét megállapították, hogy az EU gazdasági növekedésének, versenyképességének és foglalkoztatási helyzetének javítását szolgáló ambiciózus program, az úgynevezett lisszaboni stratégia végrehajtását gyorsítani kell, mert a közbenső eredmények elmaradnak a várakozásoktól: a foglalkoztatás terén például 2005-re 67 százalékos szintet kellett volna elérni, de csak 63 százalékos sikerült, míg 2010-re 70 százalékos szint a cél. A miniszterek négy területen - egyhangúlag - konkrét fellépést ajánlanak a csúcstalálkozóra: a tagállamok fordítsanak többet kutatásra és innovációra, a vállalkozási - különösen a kis- és középvállalkozási - potenciál felszabadítására tegyenek újabb intézkedéseket (Magyarország ezt úgy értelmezi, hogy a létező vállalkozások bővítéséhez biztosítsanak megfelelő kereteket), fogalmazzanak meg közös uniós válaszokat a globalizáció és az elöregedés problémájára, illetve alakítsanak ki integrált európai energiapolitikát.
Közös jelentést fogadtak el a miniszterek a szociális védelemről és a társadalmi integrációról, kiemelten fontosnak tartva abból az előzőnek a reformját. Csizmár Gábor hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy most már nem csak az uniós szociális alap, hanem a regionális fejlesztési alap terhére is lehet forrásokat nyerni szociális típusú beruházásokhoz.
(MTI 2006. március 10.)
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk
A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk
- A makói gumigyár vezetősége beperelte a Gumiipari Szakszervezeti Szövetséget és annak elnökét 5 hónapja
- A munkahelyek védelme érdekében folytatódik az újraiparosítási hitelprogram 5 hónapja
- A technológiai innovációt, a műszaki és mérnöki kutatómunka terén kiemelkedő teljesítményeket díjazták 5 hónapja
- Megvan, ki fog őrködni Magyarország költségvetése fölött 5 hónapja
- HR-igazgatóból ügyvezető? - Hogyan változik a HR szerepe a jövő munkahelyén? 7 hónapja
- Szabálysértő a munkaidő-szabályozás? 8 hónapja
- Közel 20 ország munkaerőpiaca vált elérhetővé - Minősített foglalkoztatóvá lépett elő a Viapan! 9 hónapja
- Új igazgató a PwC Magyarország vezetőségében 9 hónapja
- Beruházási hullámban az ország, honnan lesz munkaerő? 11 hónapja
- Új elnök-vezérigazgató az Union Biztosítónál 13 hónapja
- Uniós ítélet a heti és a napi pihenőidőről: mit tehet a munkaadó túlóraigény esetén? 1 éve