kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Több mint 60 ezer állást kínált az ÁFSZ májusban

Május hónapban 32 935 darab új állást jelentettek be a munkaadók az ÁFSZ kirendeltségein. Számuk áprilishoz képest 3,3 ezerrel, 9,2 százalékkal csökkent - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

images

Az álláshelyek csökkenése mögött nagyobbrészt a támogatott álláshely-bejelentések visszaesése áll. A bejelentett, nem támogatott munkaerőigény ugyanis nem változott jelentősen áprilisról májusra, míg a támogatott munkaerőigény 22,8 százalékkal csökkent. Ezzel a tárgyhónapban az újonnan bejelentett állások 66,8 százaléka vonatkozott nem támogatott álláshelyekre. A munkaerőigények összetétele azonban területenként igen különbözik Az egyik póluson Nyugat-Dunántúl áll, ahol az új munkaerőigények 87 százaléka nem támogatott állásra vonatkozott, míg az ellentétes póluson, Észak-Magyarországon, illetve Dél-Dunántúlon csak 39, illetve 40 százalékot tesz ki ez az arány.

2007 májusához képest idén összességében valamelyest kevesebb nem támogatott állás érkezett, ez a csökkenés azonban jórészt a legnagyobb álláspiaccal rendelkező Közép-Magyarország új álláshely-kínálatának, és ezen belül is a külföldi állások csökkenő számának köszönhető. A legtöbb régióban és megyében azonban nőtt a nem támogatott új álláshelyek száma idén májusban az egy évvel korábbi adathoz képest. Már hónapok óta az egyik legkedvezőbb dinamika Baranya megyében érvényesül.

Az előző hónap végéig be nem töltött és a tárgyhónapban bejelentett új álláshelyek (a támogatott álláshelyekkel együtt) összesen 60,5 ezret tettek ki. Ebből a tárgyhó végére 25,9 ezer maradt betöltetlen. A legtöbb munkalehetőséget Közép-Magyarországon (11,6 ezer db) és Dél-Alföldön (10,6 ezer db) kínálták a munkaadók májusban.


Tovább mérséklődött a nyilvántartott álláskeresők száma



A nyilvántartott álláskeresők száma a májusi zárónapon 424,5 ezer főt tett ki. Ez az előző hónaphoz képest 18,3 ezer fős (4,1 százalékos) csökkenést mutat, az előző év azonos hónapjához képest azonban enyhe, 11,3 ezer fős (2,7 százalékos) növekedést regisztrálhatunk.

A február óta tartó csökkenés a kedvező szezonális hatások érvényesülésével hozható összefüggésbe, melyet a szezonális ágazatok növekvő munkaerő-kereslete jelez. Már évek óta megfigyelhető az a trend, hogy az év során a nyilvántartott álláskeresők száma májusban a legalacsonyabb. Bár az előző év májusához képest nőtt valamelyest a nyilvántartásban szereplő álláskeresők száma, igen pozitívan értékelhető, hogy az egy év alatti növekedés jelentősen mérséklődött az egy évvel ezelőtti 12,2 százalékról 2,7 százalékra.

Egy hónap alatt egységesen minden régióban és minden megyében csökkent az álláskeresők száma, egy év alatt: Nyugat-Dunántúlon és Közép-Dunántúlon lényegében stagnálásról beszélhetünk (e régiókon belül több megyében csökkent egy év alatt a létszám), míg Közép-Magyarországon az átlagosnál kedvezőbb, Észak-Alföldön jóval kedvezőtlenebb dinamika érvényesült. Ez utóbbi régióban 6 százalékkal nőtt egy év alatt az álláskeresők száma, s ez az átlagosnál kedvezőtlenebb tendencia itt, már tavaly is megfigyelhető volt.

A nyilvántartott állomány változása májusban - áprilishoz hasonlóan - a férfiak körében jelentkezett erőteljesebben: létszámuk egy hónap alatt 11,8 ezer fővel csökkent, a nők létszámának 6,6 ezer fős, szerényebb mértékű mérséklődésével párhuzamosan. Ennek hátterében az húzódik meg, hogy a szezonális ágazatokban nagyobb arányban dolgoznak férfiak, mint nők.

Az egy évnél hosszabb ideje folyamatosan a nyilvántartásban szereplők száma szintén csökkent a tárgyhónapban a megelőző hónaphoz képest, azonban létszámuk egy év alatti 22 százalékos növekedése arra utal, hogy a májusi csökkenés csak szezonális hatások eredménye. A tartós álláskeresők aránya az összes nyilvántartott álláskeresőhöz viszonyítva 33 százalékot tett ki a tárgyhónapban, ami 5,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.

A tárgyhónapban 117,7 ezer fő volt jogosult valamilyen álláskeresési ellátásra (nagyobb részük, 78,7 százalékuk járadékot kapott, a többiek álláskeresési segélyt). További 148,9 ezer fő részesült rendszeres szociális segélyben. Számuk növekvő tendenciájú: az előző év azonos időszakához képest idén 15,8 ezer fővel többen részesültek rendszeres szociális segélyben. Májusban az összes nyilvántartott álláskereső 62,8 százaléka kapott ellátást, több mint harmaduk (157,5 ezer fő) ellátatlan volt.


Az átlagosnál nagyobb mértékben csökkent a pályakezdők száma májusban



A nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma is csökkent májusban, s a körükben mutatkozó mérséklődés még nagyobb mértékű is volt, az összes nyilvántartott álláskereső körében megfigyeltnél. A szezonális hatások tehát kedvezőbben hatottak a pályakezdő álláskeresőkre is. A tárgyhavi zárónapon a regisztrációban lévő pályakezdők létszáma 36,3 ezer főt tett ki, ami 7,6 százalékkal volt kevesebb az április végi létszámhoz képest, ám 3,8 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbi adatnál. Míg az előző hónaphoz viszonyítva minden régióban és megyében csökkent a pályakezdők száma, addig az egy év alatti létszámmozgások mögött jelentősebb területi különbségek mutatkoznak.

Közép-Magyarországon (-11,7 százalék) és Közép-Dunántúlon (-11,5 százalék), számottevően csökkent a pályakezdők száma egy év alatt, addig Nyugat-Dunántúlon stagnálást, Észak-Alföldön (8,0 százalék) és Dél-Alföldön (6,8 százalék) viszont az átlagost meghaladó mértékű növekedést figyelhetünk meg. Jellemző, hogy a kedvezőtlenebb munkaerő-piaci helyzetű régiókban a pályakezdők létszámában mutatkozó egy év alatti növekedés mértéke meghaladja az összes álláskereső körében megfigyelhető növekedési ütemet.


Csökkent a nyilvántartásba belépők száma



A nyilvántartásba 2008. májusban 39,1 ezer fő lépett be, ami mérsékelten (2,4 százalékkal) alacsonyabb az áprilisban belépők számánál. Ennél jobban csökkent az első alkalommal belépők száma: körükben egy hónap alatt 6,9 százalékos csökkenést figyelhetünk meg. A nyilvántartásba belépők száma tavaly májushoz képest azonban nőtt, (9,5 százalékkal), s az első belépők számának ugyanezen időszak alatt bekövetkezett csökkenése arra utal, hogy idén májusban a nyilvántartásba visszalépők száma volt magasabb.

A tavaly májusi adatokhoz képest a belépő nem pályakezdő álláskeresők utolsó munkahelyük ágazata szerinti szerkezete nem változott: legnagyobb arányban a nem anyagi szolgáltatásokban dolgoztak (39,5 százalék), további 22,5 százalék az ipar, s 14,2 százalék a kereskedelem és vendéglátás területéről vesztette el állását.


A területi különbségek továbbra is jelentősek



A nyilvántartott álláskeresőknek a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya 9,6 százalék, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 6,4 százalék volt május végén, változatlanul igen nagy régiók közötti szóródással. Legrosszabb mutatóval Észak-Magyarország és Észak-Alföld (17,1 százalék, illetve 17,0 százalék) rendelkezett, míg a legkisebb relatív mutatót Közép-Magyarországon (3,6 százalék) mérték. Továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mutatója a legkedvezőtlenebb 21,7 százalékos értékkel. Egy év alatt a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított relatív mutató értéke nem változott lényegesen (2007 májusban értéke 9,4 százalékot tett ki).

Az Európai Unió tagországaiban előírt definíció szerinti munkanélküliségi ráta KSH által publikált legfrissebb adata 7,8 százalék, ami a munkaerő-felmérésből a 2008. február-április időszakra, a 15-64 éves népességre vonatkozóan kapott országos adatot mutatja.


Jelentősen nőtt az aktív munkaerő-piaci programokban résztvevők létszáma



Idén márciustól az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök körébe a hazai forrásból (a Munkaerő-piaci Alap Decentralizált Foglalkoztatási Alaprészéből) finanszírozott eszközök mellett beleszámítjuk az Európai Unió társfinanszírozásával, a TÁMOP 1.1.2. program (Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért) keretében működtetett eszközöket, valamint a központi munkahelyteremtő beruházási programban résztvevők számát is. Ezekkel együtt márciusban összességében 67,1 ezer fő vett részt valamilyen aktív foglalkoztatáspolitikai eszközben, amely létszám jelentősen, 31,1 százalékkal meghaladja a februári létszámot. A növekedés a szokásosan az év elejét követő felfutási időszakon túl annak köszönhető, hogy egyre többen vesznek részt az említett TÁMOP 1.1.2 programban.

Februárhoz képest minden aktív eszköz volumene nőtt a vállalkozóvá válás támogatásán kívül, mely esetében stagnált a résztvevők száma. A legtöbben továbbra is bér- és járulék jellegű támogatásokban vesznek részt (27,2 ezer fő), ezt követően a képzésben van a legtöbb résztvevő (14,5 ezer fő), 12,7 ezer fő esetében pedig közhasznú munkavégzésüket támogatták a munkaügyi központok. 9,9 ezer főtt tett ki márciusban a munkahelyteremtő beruházási támogatást is magában foglaló egyéb eszközökben részesülők száma.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk