kapubanner for mobile

Nincs és nem is várható drámai elbocsátási hullám Magyarországon

Tavasz óta trendszerűen kúszik fel a hazai munkanélküliségi ráta, miközben csökken a foglalkoztatottság, a helyzet azonban nem válságos.

Októberre technikai recessziót jósoltak az elemzők, ám havi alapon még csökkenni is tudott az állástalanok aránya. Jövőre nehezebb lesz, de a 2008-as válsághoz hasonló helyzetre szinte biztosan nem kell számítani.

Bár nem olyan drasztikus a helyzet, hogy egyik hónapról a másikra tíz-százezrek veszítenék el az állásukat, de egy finom, lassú lemorzsolódás már egyértelműen látszik - mondta a VG-nek Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.

Tavasz óta trendszerűen kúszik fel a hazai munkanélküliségi ráta, miközben csökken a foglalkoztatottság. Szerinte egy klasszikus válságról beszélhetünk, amikor szigorú monetáris és a politika hatására szépen lassan alkalmazkodnak a vállalatok a csökkenő kereslethez és az emelkedő költségekhez, a gazdaság lassulását pedig fél-egy évvel követi le a munkanélküliség.

Egyelőre mi is azt tapasztaljuk, a harmadik negyedévben is nagyobb volt a felvevő igénye a munkaerőpiacnak, mint a leépítések, ugyanakkor jövő évre már várunk létszámcsökkentést és gyárbezárást is – tette hozzá Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke.

Ő azonban nagyobb mértékű elbocsátások helyett inkább arra számít, hogy a munkaerőhiány folyamatosan enyhülni fog.

A leépítések elsősorban azokat érinthetik, akik korábban inaktívak voltak, ők pedig csak addig maradnak a rendszerben, amíg a munkanélküli ellátást kapják, így ha nem találnak ismét állást, akkor a statisztikai adatokból is eltűnhetnek, tehát úgy csökkenhet a munkanélküliségi ráta, hogy eközben a foglalkoztatottság is mérséklődik.

 

Mészáros Melinda szerint a turizmus,vendéglátás területén biztosan szükség lesz munkahelyvédelmi bértámogatási programra, ahogy a Covid idején. Szerinte az építőiparban a téli időszakhoz közeledve már volt egy létszámcsökkentés az alulképzettek körében, a kérdés, hogy tavaszig helyreáll-e. 

A Liga vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy regionális támogatási programokra is szükség lehet, ugyanis más a munkaerőpiac helyzet Közép-Dunántúlon vagy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról

A magyar munkaerőpiac 2026-ra jelentős átalakulás előtt áll – derült ki a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztályának évindító... Teljes cikk

Befagyott álláspiac: enyhülés vagy újabb jégkorszak vár ránk 2026-ban?

Hónapok óta alig mozdul a munkaerőpiac: kevés az új felvétel, ritkák az elbocsátások, a döntéseket pedig általános bizonytalanság bénítja.... Teljes cikk

Több tízezerrel kevesebben dolgoznak Magyarországon – a férfiaknál drámai a csökkenés

2025 novemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 637 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 213 ezer fő, a... Teljes cikk