Pályamódosítás bölcsészeknek?
Sokszor esik szó arról, milyen igényeik vannak a szolgáltató központoknak a munkaerővel szemben, hogy milyen komoly nyelvi követelményeket támasztanak pályázóik elé, de talán kevés szó esett eddig arról, hogy valójában mekkora lehetőséget is kínálnak ezek a központok leendő munkavállalóiknak.
De vajon kommunikáljuk-e ezt a tényt kellőképpen a nyelvszakos egyetemisták felé? Tudatjuk-e velük, hogy érdemes szert tenni némi pénzügyi, HR, netán IT affinitásra, mert cserébe olyan állást kaphatnak bármelyik magyarországi Shared Service Center-nél, ahol használhatják az egyetemen megszerzett nyelvismeretüket is? Nem igazán. Pedig ennek a ténynek ismeretében a végzős egyetemisták bizonyára örömmel szentelnének időt és energiát az ilyen irányú ismeretek megszerzésére.
A szolgáltató központok vagy az általuk megbízott HR tanácsadó cégek itt bizony komoly feladat előtt állnak. Igen népes diáksereggel kell megismertetniük az SSC-t, mint műfajt, mint leendő karriert; vázolniuk azt, hogy milyen extra tudásra és tájékozottságra érdemes szert tennie annak, aki az egyetem után egy ilyen cégnél helyezkedne el; felkészíteniük a majdani pályázókat arra, hogy például egy csoportos kiválasztási körön, egy Assessment Centeren milyen meglepetések érhetik őket és még egy sor, mindkét fél számára hasznos tudnivalóra.
Mindezt miért? Mert az alapos felkészítés többszörösen hasznot hozó a cég számára is. Egyrészt meghatványozza a szolgáltató központok ismertségét, bekerülnek az egyetemi köztudatba. Másrészt az erre a tevékenységre fordított idő, energia és pénz megtérül például azáltal, hogy az új munkavállalók belépését követő képzések lerövidülnek: sokkal kevesebb általános információt kell átadni, sokkal kevesebb dolog akad az ismerkedés során, amit a majdani dolgozóknak nehéz megemészteniük. Harmadrészt pedig, mivel a jelentkezők a felkészítésből már pontosan tudják, hogy mire kell számítaniuk, könnyebben veszik a kezdeti időszak akadályait, tehát sokkal kevesebben adják fel és sokkal kevesebb új munkatárs helyére kell 1-2 hónap eltelte után újat keresni.
Az SSC-k felbukkanása hazánkban kifejezetten előnyös, főként a viszonylag konzervatív oktatási hagyományaink fényében, hiszen épp azokat vehetik célba, akik a legkevésbé versenyképes végzettséggel lépnek ki az egyetemek kapuin, és épp belőlük válhat kiváló munkaerő - némi "modernizációt" követően.
Mezei Viktória
SSC&IT Recruitment
TESK Tanácsadó Kft.
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen... Teljes cikk
A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk
A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk
- Új informatikai központot nyit a BMW - több ezer munkahely jöhet létre 2 hónapja
- Kelet-Magyarországon erősít a Prohuman 3 hónapja
- Csak álom a home office a magyarok 95 százalékának - itt a kutatás 6 hónapja
- Pályakövetés: ez az adatbázis megmutatja, ki milyen állást remélhet 6 hónapja
- Mi jelentheti a kiutat a közepes jövedelem csapdájából? 6 hónapja
- Minimálbér 2024 6 hónapja
- Aldi: magas képzettséget igénylő munkahelyek jönnek létre 7 hónapja
- A covid alatt sem épített le, hanem értékesítőket vett fel, új piacokat keresett: Feleki Attila, HR-Rent Kft. 7 hónapja
- Pályaorientációs napot tart középiskolásoknak a BKK 7 hónapja
- Iroda, infrastruktúra, munkaerő - ez hiányzik a vidéki városokból a beruházásokhoz 8 hónapja
- Közel 20 ország munkaerőpiaca vált elérhetővé - Minősített foglalkoztatóvá lépett elő a Viapan! 9 hónapja