kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Munka Törvénykönyve: itt az utolsó pillanat a felkészülésre

Már csak két hete maradt a vállalkozásoknak arra, hogy felkészüljenek a Munka Törvénykönyvének július elsejétől életbe lépő új szabályaira. A Deloitte-tal együttműködő ügyvédi iroda tapasztalatai szerint sok vállalatvezető egyelőre mégsem szembesült azzal, hogy az új szabályozás elemei jelentősen megváltoztatják a munkaviszonyok kezelését.

images

Dr. Szarvas Júlia, a Deloitte-tal együttműködő ügyvédi iroda ügyvédje elmondta: Általánosságban elmondható, hogy az új munkajogi előírások a polgári jogi szabályozás logikájához közelítve a korábbinál nagyobb teret adnak a felek által folytatott tárgyalásoknak, illetve a munkavállaló kártérítési felelősségének meghatározása is több szempontból a polgári jogi kárfelelősségi szabályokhoz közelít. Számos, a jelenlegi törvény alkalmazása során felmerülő hiányosság rendezésével egyidejűleg az új Munka Törvénykönyve a munkaviszony megszüntetésére vonatkozóan is új szabályokat vezet be.

Fontos a cégvezetőknek szembesülni azzal, hogy az új törvény előírásai nem csak a jövőbeli, hanem a jelenleg meglévő munkaszerződéseikre is kötelezőek, így ha nem módosítják a munkaszerződéseket 2012. július 1-jéig, akkor ezt követően számos vita merülhet fel azok értelmezése, jogszabállyal való összevetése során. Idén félévtől gyakorlatilag minden szabály életbe lép, pár kivételt említ csak a törvény, amit jövő év január 1-jétől kell csak alkalmazni - így a szabadság és távollét számítására és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra vonatkozó új rendelkezéseket egyelőre nem kell követniük a vállalatoknak.


Az új jogszabálycsomag legfontosabb elemei:



- Változtak a vasárnapra történő beosztás szabályai. Az új előírás szerint már nem elég, ha a munkáltató munkaidő-keretet alkalmaz, szükséges a törvényben felsorolt valamely további feltétel teljesítése is, ha munkavállalóját vasárnapi munkavégzésre akarja beosztani. Eszerint általában nyitva tarthat vasárnap a Kereskedelmi Törvény hatálya alá tartozó vállalkozó és a külföldre szolgáltatást nyújtó társaság is.

- A munkavállaló hatékonyabb és következetesebb számonkérhetőségét két új jogintézmény hivatott garantálni. A fegyelmi intézkedésekben történő megállapodás esetén a munkáltató előre meghatározott feltételek szerint jogosult a munkavállalóját "fegyelmezni", ha vétséget követ el. Így például ha egy munkavállaló egy hónap során legalább háromszor elkésik a munkahelyről, elveszítheti az éves bónuszra való jogosultságát. A biztosíték kikötésével pedig a pénzt, értéket kezelő munkavállalót lehet jobban motiválni, hogy munkáját megfelelően és felelősségteljesen végezze, hiszen a munkavállaló egyhavi alapbérével felel munkaköri kötelezettségei teljesítéséért.

- Az új kódex számos atipikus munkaviszonyt vezet be a magyar jogrendszerbe. Ilyen például a behívás alapján történő munkavégzés, amely a több országban elterjedt "on-call work" megfelelője, a munkakör-megosztás, továbbá a több munkáltató által létesített munkaviszony fogalma.

- A munkabér esetében az új törvény lehetővé teszi, hogy külföldön történő munkavégzés esetén a felek forinttól eltérő devizában határozhassák meg az alapbért. Továbbá meghatározza, hogy a munkavállaló munkaviszonya teljesítése kapcsán csak akkor fogadhat el díjazást a munkáltatón kívüli, harmadik féltől, így például borravalót vagy a társaság anyavállalata által biztosított juttatást, ha ehhez a munkáltató hozzájárul.

- Fontos változás, hogy bizonyos esetekben a munkáltató a jövőben átengedheti a napi munkaidő legalább felének beosztására vonatkozó jogát a munkavállaló számára. A kötetlen munkarend megfelelő alkalmazásával a munkavállaló szabadabban oszthatja be napi munkaidejét, a munkáltató pedig mentesül a munkaidő- és pihenőidő-nyilvántartási, adott esetben pedig a túlóradíj fizetési kötelezettsége alól is.

- Fontos új rendelkezése a júliustól élő törvénynek, hogy a munka egyenlő értékének meghatározásához a munkaerő-piaci szempontokat is figyelembe kell majd venni. Így lehetőség nyílik arra, hogy a munkáltató eltérő régiókban található telephelyein az adott terület sajátosságaira (például munkaerő-szükséglet, alkalmazott munkabér-szint) tekintettel eltérő javadalmazást állapítson meg ugyanazon munkakört betöltő munkavállalói számára.

- Szigorítás a jelenlegi szabályokhoz képest, hogy a szabadságért járó túlórapótlékot csak akkor válthatja ki a munkáltató szabadidő biztosításával, ha ehhez a munkavállaló is hozzájárul.

- A felmondással kapcsolatos legfontosabb változás, hogy megszűnik az előírás, miszerint a munkavállalónak lehetőséget kell adnia a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre. Racionális új rendelkezés továbbá, hogy ha a munkáltató a munkavállaló magatartására, vagy nem egészségi okkal összefüggő képességére alapozza a felmondását, mentesül a végkielégítés-fizetési kötelezettség alól.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk