kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Példaértékű kollektív szerződést írtak alá

Sikerült megállapodni egy munkavállalók számára kedvező kollektív szerződésről a Magyar Posta egyik leányvállalatának és az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Szakszervezetnek. A Munkástanácsok (MOSZ) tagszervezetei körében ez az első elfogadott kollektív szerződés az új Munka Törvénykönyvének (MT) életbelépése óta - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.

Példaértékű kollektív szerződést írt alá 2012. október 12-én a MOSZ Vagyonvédelmi ágazata és a Magyar Posta kizárólagos tulajdonában lévő JNT Security Kft.

Ezzel a kollektív szerződéssel sikerül kiküszöbölni az új MT által a munkavállalóknak indokolatlan hátrányokat okozó intézkedéseket:

  • a szakszervezetek tájékozódási és konzultációs jogának megszüntetését (az új MT-ből ugyanis kimaradt ez a szakszervezeteket Európa-szerte megillető jogosítvány)

  • és a keresetcsökkenéseket (a jogszabályváltozás következtében a pótlékkulcsok átalakítása egyes dolgozói csoportoknál 15-20 százalékos kereset veszteséget okoz)

    "A tárgyalások során a munkaadó és a munkavállalók is úgy ítélték meg, hogy az előzetes konzultáció nélkül végrehajtott, a béreket, munkarendet, munkafeltételeket érintő, a munkavállalók hátrányára bevezetett munkáltatói intézkedések felesleges, a tárgyalások útján elkerülhető konfliktusokhoz vezetnek, rontják a munkahelyi légkört. Így bár az új MT ezt nem írja elő, a felek úgy döntöttek, hogy fenntartják a szociális párbeszéd e fontos intézményét" - írja a Munkástanácsok Országos Szövetségének közleménye.
    • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

    A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

    Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

    A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk

    Itt vannak a feketén foglalkoztatók

    Az adóhatóság a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk