kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Lassan gyűlnek az aláírások az új munkaszüneti nap ügyében

Ahhoz, hogy december 24-e munkaszüneti nap lehessen november végéig 200 ezer aláírásnak kellene összegyűlnie a népszavazási kérdőíveken. Ám a dolgozók egy része még csak nem is tud a kezdeményezésről - írja a Magyar Idők.

Pontos adatok nincsenek arról, hogy eddig hányan írták alá a kérdőíveket, ami ahhoz kell, hogy népszavazást írjanak ki a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról. Az érdekképviseletek szerint vannak, akik nem is tudnak róla, és vannak, akiket nem érdekel, mivel amúgy sem dolgoznának december 24-én - írja a lap.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezetek alelnöke a Magyar Időknek elmondta jövőhéten kezdik összeszámolni a hozzájuk kerülő aláírásokat. Az aktivisták munkahelyeken, buszokon íratják alá az íveket, de országos kampány nincs.

"A dolgozói fórumokon nincsenek az aláírásgyűjtésre figyelmeztető felhívások a kereskedelemben működő reprezentatív szervezet, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete részéről, így a munkavállalók jelentős része nem is tud erről a lehetőségről" - mondta el a lapnak Bubenkó Csaba.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke arról beszélt: nem tapasztalható akkora támogatás, érdeklődés az új munkaszüneti nap bevezetésére, mint amekkorára a kezdeményezők számítottak. Szerinte a munkaadók hallani sem akarnak egy új munkaszüneti napról. Magánszemélyek, valamint szakszervezeti tagok, illetve ellenzéki pártok is gyűjtik az aláírásokat.

Magyar Idők

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk