kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Mit is jelent a minimálbér-emelés a régióban?

Nyugat-Európában sokkal nagyobb jelentősége van az ágazati béralkuknak, amelyeket a hazainál jóval erősebb érdekképviseletek harcolnak ki. A régióban azonban fontos szerepe van a meghatározott legalacsonyabb bérnek. Jövőre Magyarországon lesz a legnagyobb arányú emelés, ezzel azonban a korábbi jelentős elmaradás miatt még mindig csak a régiós átlag alját sikerül hozni.

Ausztriában, Svájcban és a skandináv országokban egyáltalán nem létezik minimálbér, Németországban 2015-ben vezették be. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon az összes munkavállaló körülbelül 4 százalékának a fizetése kevesebb, mint a minimálbér 105 százaléka. Romániában és Szlovákiában is hasonló a helyzet, míg Lengyelországban és Horvátországban az arány 10% körül van. Csehországban viszont mindössze 2%.

Magyarországon a minimálbér 15 százalékkal, bruttó 127 650 forintra, míg a szakképzettek bérminimuma 25 százalékkal, bruttó 161 250 forintra emelkedik 2017-ben.

Szlovákiában a bruttó minimálbér 6,6%-al nő, így körülbelül 136 ezer forintnak felel meg. Lengyelországban 8,1% emelést hoz 2017 eleje, ami nagyjából 143 ezer forint bruttót jelent. Csehországban 11%-os emelés lép életbe, ami a magyar minimálbérhez hasonlóan 127 ezer forint körülire hozza ki a minimálbért. Romániában év közepén volt 19 százalékos emelés.

Az adóék - vagyis a bérekre rakódó terhek - még mindig Magyarországon a legmagasabb, így még mindig kevesebb pénzt visznek haza a magyar dolgozók, mint régiós kollégáik.

Napi.hu
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk