kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Országos volánsztrájk november 27-én

Országos sztrájkot tart november 27-én, kedden, hajnali négy órától reggel hét óráig a Volán-cégcsoport négy szakszervezeti tömörülése - tájékoztatott Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének alelnöke.

Az országos munkabeszüntetést a kedvezményes nyugdíjrendszer megváltoztatása miatt hirdették meg a volánosok (a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKF), az Autóbusz Közlekedésben Dolgozók Uniója (ADU), a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) és a Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége) szakszervezeti tömörülései - mondta Horváth László.

Az új törvény értelmében a cégeknek 2008. január elsejétől a pilóták után 13 százalék korkedvezmény biztosítású járulékot kellene fizetni, ami a Zala Volán esetében az első évben 30-35 millió forint pluszkiadást jelent.

Horváth László elmondta: tíz éve megy a huzavona a döntéshozók, a kormányzat és a Volán társaságok között a kedvezményes nyugdíjrendszer miatt. A buszsofőrök ötévente egy-egy év korkedvezményt kapnak, de a modernebb autóbuszokat vezető pilótákat már nem illeti meg ez a juttatás. A szakszervezetek azt követelik, ne legyen szempont, hogy a gépkocsivezetők új, vagy régi típusú autóbuszt vezetnek, mert ugyanolyan utakon kell vezetniük, és ugyanazok a hatások érik a sofőröket.

Az alelnök kihangsúlyozta: a négy ágazati szövetségnek a Volán-társaságoknál mindenhol van szervezete, a döntő többség kész a keddi sztrájkra. Az utazóknak a Volán elégséges szolgáltatást kíván nyújtani, amit a szakszervezetek mindenhol helyben egyeztetnek a társaságok menedzsmentjével, és tájékoztatják az utazókat a kimaradó járatokról.



  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk