kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A Jobbik így akadályozná meg a munkavállalók külföldre áramlását

A Jobbik szerint lépéseket kell tenni a kivándorlás ellen. Dúró Dóra, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerint a kormány rosszul mérte fel a helyzetet, több százezren mentek külföldre az alacsony bérek és a devizahitelek miatt. Visszautasította azt is, hogy a fiatalok nyelvtudás megszerzése vagy szakmai kapcsolatok kiépítése miatt mennének külföldre, mert szerinte sok diplomás felszolgálómunkát végez vagy mosogatást vállal, ez pedig nem segíti a szakmai tevékenységét - írja az MTI.

A jobbikos politikus a kivándorlás súlyos demográfiai vetületeként értékelte, hogy a külföldön született magyar gyermekek egy része soha nem tér haza, ezért fontos célnak tartotta, hogy bennük is kialakuljon a magyar identitás.

Pártja megoldási javaslatai között említette a béruniót, utalva arra, hogy az unión belüli munkabérek között elképesztő különbségek vannak, s ez magával hozza a gazdasági elvándorlást.

Dúró Dóra közölte azt is, kormányra kerülésük esetén bérlakás-építési programot indítanának annak érdekében, hogy minél könnyebben és olcsóbban lehessen lakáshoz jutni.

Az identitás témaköréről szólva magyar oktatási és kulturális rendszer kiépítését vetette fel, továbbá azt szorgalmazta, hogy a külképviseletek bürokráciacsökkentő intézkedésekkel segítsék a hazatérést, továbbá a kapcsolattartást az itthon maradottakkal és az állammal.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Női oktató kapta idén a Gács-András díjat

Csomós Petra, az ELTE TTK Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékének docensének személyében másodszor nyerte el női oktató az... Teljes cikk

Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk