kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Tarol a SZÉP-kártya

Támadások érték a Szép-kártyát amiatt, hogy jövőre a kafetéria-rendszer átalakításával egyedül a pihenőkártya marad a kedvezményes adózási körben. A 2011 óta működő program a belföldi turizmus motorjaként több ezer, főként kis és közepes magyar vállalkozás versenyképességét támogatja, munkahelyteremtő, gazdaságélénkítő hatása van.

images

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint az előnyök megtartása aligha szűk érdekköröknek kedvez a néhány éve még egészen más tulajdonosi viszonyokkal rendelkező hazai szállodaiparban. Könnyid László felidézte, a 2010 előtti kormányok idején alkalmazott üdülési csekkek jókora sarcot róttak a beváltóhelyekre - írja a kormány közeli Magyar Idők.

Meghatározó szerepet játszik a belföldi turizmusban a hetedik éve létező Széchenyi-pihenőkártya (Szép-kártya), amit béren kívüli juttatásként mintegy 1,6 millió magyar munkavállaló kap rekreációs célokra a foglalkoztatójától, a közszférában évente 200 ezer, a versenypiacon 450 ezer forint értékben. A múlt héten parlament elé került 2019-es adócsomag szerint jövőre megszűnik több kafetériaelem adómentessége, kedvezménye, egyedül a Szép-kártya közterhe marad előnyös.
A lépés várhatóan pluszbevételeket hoz a vendéglátásra, szállás- és szabadidős szolgáltatásokra szakosodott cégeknek, tovább ösztönözve a rohamléptekben erősödő turizmuságazat versenyképességét. Becslések szerint a következő évtől akár 30 százalékkal lehet magasabb a Szép-kártyás költés a kereskedelmi szálláshelyeken.
- Tavaly a vendégek több mint 17 milliárd forint értékben fizettek a munkahelyükön kapott támogatásból a hotelekben, ami a vidéki, családi tulajdonban lévő, kkv-k által működtetett panziók, gyógy- és wellness-szállók magyaroktól származó bevételeinek közel ötödét jelentette. Vannak olyan szállodák is, ahol egyes kiemelt időszakokban a forgalom 40-50 százalékát adta a pihenőkártya.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke kiemelte: indokolatlanul támadják a Szép-kártyát, amiért jövőre egyedüli kedvezményes kafetériaelemként szerepel a friss törvényjavaslatban, mivel azon túl, hogy a rekreációs támogatás több tízezer család minőségi kikapcsolódását szolgálja évről évre, munkahelyteremtő hatása is van. Évek óta 350-400 ezer idegenforgalmi munkavállaló és családtagjaik megélhetését érinti az adókedvezménnyel támogatott Szép-kártya használata, ráadásul a teljes mértékben nyomon követhető, bankkártyás terminálhoz kapcsolódó fizetési mód kezelési költsége sem terheli túl a beváltóhelyeket. A Szép-kártya folyamatosan növekvő felhasználása idén tovább bővült. Míg tavaly csaknem 9 százalékkal nőtt a pihenőkártyás költés az előző évhez képest, addig idén január és április között már 5,6 százalékkal magasabb összeget fizettek kafetériával a magyarok 2017 hasonló időszakához képest. A szállodaszövetség számításai szerint ahogy az előző években, úgy az idén ismét rekordokat dönt a kártya beváltása a kereskedelmi szálláshelyeken.

Magyar Idők
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk