A munkaerő számának csökkenése miatt nem fog növekedni a gazdaság
Félreértjük Magyarország helyzetét, ha a látványosan emelkedő munkahelyszámból arra következtetünk, hogy minden rendben van a kilátásokkal. A rekord foglalkoztatási számok ugyanis elfedik azt a borús jelenséget, hogy egyre csak csökken a munkaképes korúak száma - írja a Portfolio.
Ez pedig ahhoz vezet, hogy a gazdaságunk potenciális növekedési képessége is alacsonyabb lesz, sőt a nyugdíjkorhatár további emelésére is kényszerülhet a kormányzat, amikor a felosztó-kirovó rendszer fenntarthatatlanná válik.
A munkahelyszám kapcsán érdemes először elkülönülten nézni a demográfiai folyamatok hatását, vagyis azt, hogy minden más változatlansága mellett (nyugdíjkorhatár emelése nélkül, stb.) mi történne a foglalkoztatással, illetve az aktívak számával. A lap szimulációja szerint öt év alatt nagyjából 300 ezer fővel csökkentené a munkahelyszámot pusztán az a tény, hogy egyre fogy és öregszik a magyar lakosság. Így 2022-re a munkaképes korúak létszámcsökkenése miatt már csak nagyjából 4 millióan dolgoznának (a 15-64 éves népességen belüli értékeket mutatjuk be), ha a foglalkoztatási ráta az aktuális szintjén maradna.
Portfolio
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 2 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 2 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 2 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 2 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 3 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 3 hete
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 3 hete
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 3 hete
- Mit kell tenni a nyugdíjkorhatár betöltésével annak, aki özvegy? 3 hete