kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A fizetésükből is engednek a jó munkakörnyezetért

A munka és magánélet egyensúlya, valamint a kollégákkal való jó kapcsolat után a munka elismertsége a legfontosabb egy új munkahely kiválasztásánál legalábbis a magyarok körében.

Egy friss kutatásból az derül ki, hogy világszerte a céges kultúra befolyásolja leginkább a munkahelyválasztást. A 366 ezer munkavállaló bevonásával készült kutatás -amelyet a Pénzcentrum idéz - rámutat, hogy kiemelt szempontként szereplő egyensúly a magánélettel, illetve a jó munkahelyi viszonyok minden országban előkelő helyen szerepelnek, de az elismertség nálunk hét hellyel, a fizetés mértéke pedig négy hellyel került előrébb, mint a nemzetközi átlagban - derült ki a derült ki a BCG, a The Network és közös 197 országot felölelő "Decoding Global Talent 2018" kutatásából.

Ezzel szemben a magyarok nem annyira érzékenyek a felettesünkkel való kapcsolatra, mint más országok dolgozói: míg nemzetközi szinten a harmadik legfontosabb szempont a főnökkel való jó viszony, nálunk csak a hetedik helyen végzett. Érdekesség, hogy a magyaroknak fontos az is, hogy hatékonynak érezzék a munkavégzést (10. hely), míg más országokban ez nem kiemelkedő igény (19.hely).

penzcentrum.hu
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt

Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen... Teljes cikk

"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk