kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Íme a legjobb munkahelyek

Egyre kevésbé kötődnek érzelmileg cégükhöz a munkavállalók és ez évről évre csökken. Most az Aon Legjobb Munkahelyek Programjában idén 87 cég több mint 62 ezer dolgozója mondta el a véleményét arról, hogyan érzik magukat a munkahelyükön, majd a válaszok alapján 18. alkalommal állította össze a legjobbak listáját.

images

A felmérés szerint a munkavállalók fontossági listáján egyre előrébb kerül a támogató munkahelyi környezet. A folyamatos változásokhoz viszont csak az agilis cégek tudnak a jövőben alkalmazkodni. Ezt erősíti, hogy ma a magyar munkavállalók kétharmada nem aggódik állása elvesztése miatt, illetve amiatt, hogy ne találna más munkát.

Az egyre csökkenő elkötelezettség negatív tendenciát mutat, így a megkérdezett munkavállalók mindössze 53%-a vélekedik úgy, hogy cége az egyik legjobb munkahelynek számít a szakmájában. Az adatok alapján vannak viszont állandó jellemzők: a kisebb cégeknél magasabb az elkötelezettség, a 29 év alatti munkavállalók a legpozitívabbak az elhelyezkedési esélyeiket illetően, a férfiak továbbra is jóval magabiztosabbak, mint a nők, és az idősebbek nehezen váltanak.

Az Idén 13-an kerültek a legjobbak közé. Közülük három cég, a B.Braun Avitum Hungary Zrt., az EuroFamily és a DECATHLON Magyarország már negyedszer nyerte el zsinórban a Legjobb Munkahelyeknek járó elismerést.

Az 50-250 fő közötti kategóriában Aon Legjobb Munkahelyek:

Atlas Copco Hungary Kft - Industrial Technique

Cisco Systems Mo. Kft

Carglass Magyarország - CG Hungary Kft.

Nutricia Early Life &Advance Medical Nutrition

Starschema Kft.

WHC

A 250 és 1000 fő közötti cégek legjobbjai:

B.Braun Avitum Hungary Zrt.

EuroFamily

Az 1000 főnél többet foglalkoztató cégek:

SAP Hungary Kft.

DECATHLON Magyarország

Szerencsejáték Zrt.

A Nemzetközi mérésben részt vett vállalatok közül két magyar leányvállalat kapta meg a Legjobb Munkahely elismerést:

Mars Magyarország Értékesítő Bt.

profession.hu Kft.


  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan nyerhetjük meg a Z generációt?

Hogy gondolkodik a Z generáció, miként áll a munkához, hogyan és mennyire könnyen beilleszthető? Mennyire éri meg gyakornokokat foglalkoztatni? Miért... Teljes cikk

Áprilisban debütál a Boldog Munkahely Díj, már lehet pályázni!

Első alkalommal kerül kiosztásra a Boldog Munkahely Díj, amelyet a Digital Média Hungary támogatásával működő HR és cégvezetési projekt, a Human... Teljes cikk

Mentális munkahelyi jóllétet támogató programokra vágynak a munkavállalók

Bár a magyarok többsége szerint fontos lenne a mentális egészséggel többet foglalkozni, hazánkban nem kap elég figyelmet a téma. Mekkora szerepet... Teljes cikk