kapubanner for mobile

Már nem ragaszkodnunk annyira munkahelyünkhöz

A dolgozói elkötelezettség 2005 óta először csökkent az idén, a munkavállalók magabiztosabbak lettek és könnyebben váltanak, mint korábban.

Az Aon Hewitt humánerőforrás-tanácsadó vállalat 16. alkalommal készülő, a dolgozói elkötelezettséget vizsgáló kutatását idén 91 cég 44 ezer munkavállalójának válaszai alapján készítették.

Az elmúlt öt év adatai alapján egy átlagos magyar vállalatnál a dolgozók 61 százaléka elkötelezett a cég iránt. Ők azok, akik szívesen ajánlják a munkahelyüket másoknak, nem terveznek állást változtatni és elváráson felül teljesítenek a vállalat céljai érdekében.

Ez meghaladja mind az európai, mind a globális szintet, de csökkenő tendenciát mutat, idén először ugyanis megfordult a sokéves trend. A felmérés szerint a munkavállalók 48 százaléka egyáltalán nem fél kimenni a munkaerőpiacra, ez jelentős emelkedés a korábbi évekhez képest. Gyengült a kötődés munkahelyükhöz, 38 százalékuknak egyáltalán nem okoz lelki válságot a váltás - közölték.
Az erkölcsi és az anyagi elismerést tekintve is csökkent az elégedettség az átlagos magyar munkahelyen dolgozóknál. Csak 40 százalék ért egyet azzal, hogy az elvégzett munkájuk és felelősségük arányos a fizetésükkel, és úgy látják, hogy a környezet, amelyben dolgoznak, illetve a munkavégzéshez biztosított felszereléseik is kevésbé támogatják hatékonyságukat.
Az Aon Hewitt 16. alkalommal adta át az Aon Legjobb Munkahely Díjat. Az idei tíz győztes vállalat a gyógyszeripar, a kereskedelem, valamint az IT és a telekommunikációs szektor képviselői közül került ki.
Az idei díjazottak: a GlaxoSmithKline Gyógyszer- és Egészségvédelmi Termékek Kft., a Jungheinrich Hungária Kft., a Sodexo Pass Hungária Kft., az Sz+C Stúdió Kft., a B.Braun Avitum Hungary Zrt., az EuroFamily, a Microsoft Magyarország Kft., a
Decathlon Magyarország, a Sodexo Magyarország Kft. és a Vodafone Magyarország Zrt.
A legjobbaknál a megkérdezettek 72 százaléka közölte, hogy a tehetségeket könnyebben megszerzik és a nyitott pozíciók betöltése nem jelent számukra gondot, az átlagnak 43 százaléka mondhatja el magáról ugyanezt.
A legjobb munkahelyeknél a felsővezetést is sokkal pozitívabban értékelik, 84 százalék ért egyet azzal, hogy a felsővezetők eredményesen vezetik a vállalatot és az embert tekintik a legértékesebb erőforrásnak.
A legjobb munkahelyeken a dolgozók 85 százaléka elkötelezett, és azt vallja, mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobban teljesítsen - derült ki a felmérésből.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek