kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Nincs meleg ruhájuk a hivatalnokoknak: ezért nem kézbesítik ki az Erzsébet-utalványt

Nincs is biztonsági őr a kormányhivatalokban, aki elkísérné az Erzsébet-utalványt kiszállító hivatalnokokat, hiába állítja a Miniszterelnökség. Ezenkívül a téli hidegre sincsenek berendezkedve, nincs téli hidegben alkalmas munkaruhájuk, mint a postásoknak - írja az mno.hu

„Kollégáim körében óriási a felháborodás az Erzsébet-utalványok kézbesítése kapcsán. (…) A főosztályvezető nálunk kijelentette, mindenkinek mennie kell, és az állását féltve senki nem mer ellenkezni” - ilyen és ehhez hasonló leveleket küldtek az mno-nak, illetve a szakszervezeteknek is azok a kormányhivatali dolgozók, akiknek a karácsony előtti napokban kell kivinniük azt a tízezer forintos Erzsébet-utalványt, amire a miniszterelnök tett nemrég ígéretet.

Orbán Viktor múlt kedden, az Idősek Tanácsa ülése után jelentette be, hogy jövőre 1,6 százalékkal nőnek a nyugdíjak (pedig a várható inflációt az MNB a nyáron 2,4 százalék körülire jelezte), emellett pedig minden nyugdíjas kap tízezer forintnyi Erzsébet-utalványt karácsony előtt, de legkésőbb a két ünnep között. Ezt azonban nem a posta viszi ki, hanem a mintegy 30 ezer kormányhivatali dolgozóra bízzák a feladatot.

A leggyakoribb felháborodást kiváltó okok a kollégák körében a következők: nincs is biztonsági őr (kísérő), hiába állítja a Miniszterelnökség, ezenkívül a téli hidegre nem vagyunk berendezkedve, egy órát tudunk kint tölteni, de nincs munkaruhánk, mint a postásoknak.

Nekünk nem adnak. És cipőt sem - írta az egyik dolgozó. Mint fogalmazott, megfelelő cipő és ruha nélkül 8 órát kint tölteni akár komoly betegséghez is vezethet.

A kormányfő bejelentése után mind többen fejezik ki nemtetszésüket a postásfeladatra szánt kormányhivatalnokok ügyében.

mno.hu
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek