kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

3,8 százalékon stabilizálódott a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatottak száma

A 2017. december - 2018. februári időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 25 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal, 3,8 százalékra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A ráta a tavaly szeptember-novemberi időszak óta nem változott. Ugyanebben az időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 441 ezer volt, 70 ezerrel több, mint egy évvel korábban - írja az MTI.

images

A 15-24 éves fiatal munkanélküliek száma 36 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 11,0 százalékra változott, a munkanélküliek egyötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 éves legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,3 százalékponttal, 3,5 százalékra, míg az 55-64 éveseké 1,8 százalékponttal, 2,4 százalékra csökkent.

A munkanélküliség átlagos időtartama 14,9 hónapra csökkent, a munkanélküliek 37,9 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélküli volt - tette hozzá a jelentés.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 129 ezerrel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 40 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 20 ezerrel csökkent.

A munkaerőpiacon újonnan megjelenők száma 45 ezerrel meghaladta az egy évvel korábbit, miközben a 15-74 éves népesség lélekszáma 54 ezerrel csökkent.

A 15-64 éves korosztály foglalkoztatási rátája egy év alatt 1,7 százalékponttal 68,7 százalékosra emelkedett, az aktivitási ráta 71 százalékos volt a tavaly december és idén február között eltelt három hónap átlagában.

A 15-24 éves fiatal foglalkoztatottak létszáma 11 ezerrel, foglalkoztatási rátájuk 28,2 százalékkal csökkent. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal, 83,9 százalékra, az idősebb 55-64 éves korosztályba tartozóké 3,4 százalékponttal, 53,8 százalékra nőtt.

A Európa 2020 stratégiában az Európai Unió 2020-ra 20-64 éves korcsoportban 75 százalékos foglalkoztatási célértéket tűzött ki. Ebben a korosztályban a foglalkoztatási ráta Magyarországon 1,8 százalékponttal, 73,9 százalékra emelkedett egy év alatt. A férfiaknál 81,8, a nőknél 66,2 százalékos volt a ráta a 2017. december-2018. februári időszakban.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk