kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Megváltozik a védett munkahelyek támogatási rendszere

Júliustól megváltozik a védett munkahelyek támogatási rendszere, az eddigi normatív formát az Európai Unió szabványa szerinti támogatás váltja fel - mondta a szociális és munkaügyi miniszter Bátonyterenyén csütörtökön.

A 75 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztató Bátonyrehab-Rehabilitációs Kht.-nál tartott sajtótájékoztatón Kiss Péter ismertette: az új rendszerben bértámogatásra és rehabilitációs költségkompenzációs támogatásra lesz lehetőség. A korábbi normatív támogatási rendszer amellett, hogy nem eurokonform, azért szűnik meg, mert sok visszaélésre adott lehetőséget - tette hozzá. Elmondta: a támogatásra pályázó közhasznú társaságoknak akkreditációval kell rendelkezniük.

Kiss Péter kitért rá: idén pályázati úton 53 milliárd forinttal támogatja a tárca a védett munkahelyek működését, ezzel az összeggel 35-40 ezer rehabilitációs munkahely fenntartásához tudnak hozzájárulni.

A miniszter közölte: az új támogatási rendszer bevezetése a rehabilitációs rendszer kiépítésének egyik eleme. A négy-ötéves program lényegének nevezte, hogy a mintegy félmillió aktív korú rokkantnyugdíjas közül minél többen kapjanak segítséget képzéssel, illetve megmaradt munkaképességük fejlesztésével ahhoz, hogy először védett munkahelyen, később pedig bértámogatással a nyílt munkaerőpiacon is elhelyezkedhessenek.



  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk