kapubanner for mobile

Rehabilitációs rendszerrel segítenék a megváltozott munkaképességűeket

A kormány áprilisban törvényi kezdeményezést tesz egy átfogó rehabilitációs és habilitációs rendszer kiépítésére, amely döntően az európai fejlesztési forrásokra épül majd - mondta Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter egy budapesti konferencián csütörtökön.

Kiss Péter minderről a megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiacra segítését célzó nemzetközi equelSET program "Egyenlő esélyek az egyenlőségre" című zárókonferenciáján beszélt, amelyet a Kézenfogva Alapítvány rendezett.

Mint mondta, a kormánynak az a szándéka, hogy egy, a sérüléshez, a különböző korlátokhoz alkalmazkodó, differenciált és komplex ellátórendszert építsen ki. Ismertetése szerint Magyarországon az 57 ezer szellemi fogyatékkal élő 6-7 százaléka dolgozik, amelyet rendkívül alacsony aránynak nevezett. A 650 ezer megváltozott munkaképességű aktivitási szintje mindössze tíz százalék, miközben az unió azon országaiban, ahol kiépültek a rehabilitációs és a habilitációs rendszerek, 30-50 százalékos ez az arány.

Egyebek között szólt arról, hogy a szaktárcánál a napokban döntenek arról, hogy mely cégek, szervezetek azok, amelyek megkapják a védett szervezeti, támogatási besorolást. Erre összesen 54 milliárd forintot szánnak idén, amely összesen mintegy 40 ezer embert érinthet.

Az Új Magyarország Fejlesztési tervből 60 milliárd forintot biztosítanak a rehabilitáció intézményeinek, illetve a támogató eszközrendszer, a szolgáltatások fejlesztésére - jelezte.

A csütörtöki rendezvény négy ország 26 szervezetének és intézményének közös zárókonferenciája. Az equelSET nevű program Olaszország, Portugália, Spanyolország és Magyarország szervezeteinek tette lehetővé a tapasztalatcserét arról, miként lehet a megváltozott munkaképességű, illetve a hátrányos helyzetű embereket a munkaerőpiacra segíteni.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek