kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Illatszer- és bútorboltban lehet legjobban keresni

Nagyon eltérőek lehetnek a kereskedelmi dolgozók fizetései: függ attól, hogy mekkora a bolt és attól is, hogy mit árul. Legkevesebbet a kisebb könyvesboltokban és a zöldségesnél lehet keresni. A bérek között akár 90-100 ezer forint is lehet a különbség - írja a blokkk.com.

images

images

A boltos kiskereskedelemben 2018 első negyedévében 13%-kal nőtt a havi bruttó átlagkereset, ezen belül a fizikai dolgozóké 16%-kal. Így az átlagkereset bruttó 252 ezer forint lett az év első három hónapjában, a fizikai dolgozók ennél kevesebbet bruttó 215 ezer forintot kaptak ugyanebben az időszakban - írja a lap.

2018 márciusában az eladók az illatszerboltban keresték a legtöbbet, átlag havi bruttó 255 ezer forintot, a legkevesebbet a zöldséges boltban, 179 ezret. A béreket feljebb nyomta a minimálbéremelés, valamint az is, hogy a szakképzett eladók (főleg az élelmiszer boltokban) bére minimum 180.500 ft. Képzettségre nincs szüksége például a zöldségesnek, vagy a könyvesboltban dolgozóknak sem.

Havonta változik melyik boltban lehet jobban keresni, függ attól is, hogy minek van szezonja. Húsvét előtt például feljebb ment a játékboltok bevétele, több eladó kellett és többet is tudtak nekik fizetni. A halasok megkapták az áfacsökkentést, annak egy részét bérrendezésre fordíthatják. A híradástechnikai boltok eladói, ahol szakképesítés is kell, továbbra is a középmezőny alján találhatóak.

A foglalkoztatottak számát tekintve a legkisebb és a legnagyobb bolthálózatokban a nagy bútorbolti eladó keres a legjobban, 273 ezer forintot, a legkevesebbet a kis könyvesbolti eladó, 169 ezer forintot. Az illatszerboltosok körében, akik az átlagot tekintve a dobogó legfelső fokán állnak, a legnagyobb és a legkisebb boltok eladóinak fizetése között 90 ezer forint a különbség.

Fotó: Pixabay
blokkk.com
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk