Palkovics László: Magyarországon nincs diplomás-munkanélküliség
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára a duális képzésről tartott sajtótájékoztatón elmondta Magyarországon nincs diplomás-munkanélküliség, mert akinek van diplomája és szakmája, jelenleg állása is van - írja az MTI.
A duális képzési formáról elmondta: míg a 2015/2016-os tanévben az egyetemek 198 partnerszervezettel működtek együtt és mintegy 400 hallgatót vettek fel, addig a tavalyi felvételi időszakban a partnerszervezetek száma már 350, a felvett hallgatóké több mint 600 volt.
Az államtitkár azt mondta: a vállalatok lendületének köszönhetően a duális képzés jó irányba halad. Beszélt arról is, hogy az autóipar a magyar gazdaság fontos része. Ezt pedig a kormány nemcsak az oktatási, hanem a kutatási rendszeren keresztül is támogatja - tette hozzá.
Palkovics László megemlítette, hogy a Magyarországon működő vállalatok igényei alapján épül Zalaegerszegen egy járműipari tesztpálya, kizárólag központi költségvetésből, míg európai forrásból fejeződhet be hamarosan a szegedi lézerkutató központ kialakítása, amely körül egy tudományos park is létrejön.
Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára azt mondta: erősödik a verseny a munkaerőért, a vállalkozások egyre inkább küzdenek munkaerőgondokkal. Egyszerre van jelen munkaerő-felesleg és -hiány, ugyanakkor minőségi romlás figyelhető meg a munkaerő-kínálatban.
Beszélt arról is, hogy a munkaerőpiacra "visszaterelhető" felnőttek között sok a nyugdíjas. A nyár óta megalakult mintegy 40 nyugdíjas szövetkezet tagjai - a nyugdíj felvétele mellett - akár teljes állású munkát is vállalhatnak. A minőségi munkaerő-utánpótlás feltételei között említette a vállalati igények közvetlenebb megjelenését a képzésekben, a szakmai tanárok korszerű képzését, továbbképzését.
Pölöskei Gáborné véleménye szerint szükség lenne emellett dinamikusabb felnőttképzésre, a tankönyvek digitális fejlesztésére, kiegészítve animációs filmekkel és a munkanélküliek képzésének átalakítására készségeik és képességeik felmérésének alapján.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondta: a képzést a "gazdaság közelibbé" kell tenni, és már az általános iskolai képzésnek is tartalmaznia kellene "gazdaság közeli elemeket". Meglátása szerint nagy különbség tapasztalható a duális képzés tekintetében a felsőoktatási intézmények között. Az azonban világosan látszik, hogy a legsikeresebb oktatási intézmények azok az egyetemek, amelyek korábban főiskolaként közel voltak a reálgazdasághoz. "Rákényszerültek" ugyanis arra, hogy együttműködjenek annak szereplőivel - mondta Parragh László.
MTI
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 5 napja
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 1 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 2 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 2 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 2 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 3 hete
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 3 hete
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 3 hete
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 4 hete