kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Több rokkkant dolgozik, de még mindig elmaradunk az uniós átlagtól

Az öt évvel ezelőtti 18 százalékról idén már becslések szerint akár 30 százalék közelébe is emelkedhet a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya.Mindez az elmúlt évek következetes foglalkoztatáspolitikai lépésein túl annak is köszönhető, hogy immár az egész országban, egyre több szakmában komoly munkaerőhiány tapasztalható.

images

images

A közlemény szerint tanúsítvány és akkreditáció keretein belül 2011-ben 43 ezer főt foglalkoztattak, míg 2015-re ez a létszám már elérte a 78 ezret. A rehabilitációs kártyát, amely két éven keresztül mentesít a szociális hozzájárulási adó fizetésétől, 2012-es bevezetésekor még csupán 6400-an vették igénybe, ugyanakkor 2014-ben 20 ezer, míg tavaly már több mint 30 ezer fő támogatására használták fel.

„A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának élénkítését tovább segítette egy idén májustól hatályos változtatás is, mely a rehabilitációs ellátottak foglalkoztatásánál eltörölte az eddigi heti 20 órás időkorlátot: ezentúl a jelenleg hatályos havi 166 500 forintos kereseti korlátig akár teljes munkaidőben is dolgozhatnak - tette hozzá Balog Lajos, a Trenkwalder Rehabilitációs üzletágának vezetője.

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátájának erőteljes emelkedését nem csupán a munkába lépő rokkantak számának növekedése okozza, hanem az a tény is, hogy évről évre jelentősen esik vissza a megváltozott munkaképességűnek minősített emberek száma.

E kategóriában az utánpótlást az új rokkantak jelentik, akiknek a száma az elmúlt években megfeleződött: míg 2010-ben csaknem 70 ezer ember kapott újonnan megváltozott munkaképességű minősítést, 2014-ben ez a szám már csak 36 ezer volt, és azóta is folyamatosan csökken.

Ennek hatására az egészségkárosodás alapján ellátásban részesülők teljes létszáma is jelentősen csökkent: 2010-ben még több mint 555. ezer fő részesült ilyen ellátásban, addig 2015 végére ez a szám 404 ezer főre csökkent.

Megyék szerint továbbra is igen jelentős az eltérés a lakosság létszámához viszonyított arányt illetően: míg Budapesten mindössze az felnőtt lakosság 2,5 százaléka részesül valamilyen rokkantsági ellátásban, addig Tolna, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyékben ez az arány a 8 százalékot is meghaladja.

A megváltozott munkaképességűek jelenleg 25-30 százalék között található foglalkoztatási rátája jelenleg még jelentősen elmarad az Európai Unió 50 százalék körüli értékétől. (2011: 47 százalék) A legnagyobb arányt Svédországban (66 százalék), Luxemburgban és Finnországban (63-63 százalék) érte el e csoport foglalkoztatási aránya.


A munkaerőhiány újabb ösztönzést jelent a munkáltatók számára is


A munkáltatók számára a legnagyobb anyagi ösztönzést kétségtelenül a rehabilitációs hozzájárulás jelenti. Amennyiben egy 25 fősnél nagyobb létszámmal működő társaság a teljes munkaerő-állományának legalább 5 százalékát megváltozott munkaképességű munkatársakkal tölti fel, nem kell befizetnie a hiányzó létszám után munkavállalónként fizetendő 964 500 forintos éves rehabilitációs hozzájárulást. Míg 2007-ben még közel 90 ezer fő után fizették meg a hozzájárulást, addig tavaly ez a szám már csupán 69 ezer volt.

A javuló foglalkoztatási adatok mellett egyre nagyobb probléma a munkaerőhiány, országos szinten immár százezres nagyságrendű a betöltetlen álláshelyek száma.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk