Egyre jobban megéri megváltozott munkaképességűeket alkalmazni
Jelentős mértékben, 19 százalékkal nőtt idén a rehabilitációs hozzájárulás mértéke, emellett a jogosultság idei kiterjesztésével akár megduplázódhat azoknak a megváltozott munkaképességű személyeknek a köre, akik rehabilitációs kártyával rendelkeznek. E két intézkedés önmagában is igen erős ösztönzést jelent arra, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya az idei évben meghaladja a 30 százalékot.
„Az intézkedés hatására idén várhatóan tovább csökken azoknak a pozícióknak a száma, amelyek esetében a munkáltatók megváltozott munkaképességűek alkalmazása helyett inkább a hozzájárulást fizetik be - mutatott rá Balog Lajos, a Trenkwalder Rehabilitációs üzletágának vezetője. - Tíz éve ez az érték még csaknem elérte a 90 ezer főt, idén akár 60 ezer alá is csökkenhet.”
A fenti álláshelyek betöltését az is ösztönözheti, hogy egy törvénymódosítás nyomán rehabilitációs kártyára - a korábbi körön felül - immár azok is jogosultak, akiknek a rehabilitációja nem javasolt (B2 és C2 minősítési csoport). A rehabilitációs kártyával rendelkező személyek foglalkoztatása mentesíti a foglalkoztatót a szociális hozzájárulási adó befizetésétől. A kedvezményesen foglalkoztatható személyek körének jelentős bővülése növeli az esélyét annak, hogy a munkaadók betöltetlen álláshelyeikre a megváltozott munkaképességűek köréből találjanak megfelelő jelöltet.
„Az egyre szélesebb körben jelentkező munkaerőhiány önmagában is segíti a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedését: egyre több munkáltató tapasztalja, hogy megfelelő kiválasztási folyamatok nyomán ez a kör is kiválóan alkalmas teljes értékű munka elvégzésére. Ezért arra számítunk, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya idén meghaladja a 30 százalékot, ami azonban még mindig elmarad az EU 50 százalék körüli értékétől” - teszi hozzá a szakértő.
Kedvező fejlemény, hogy az egyszerűbb fizikai munkakörök mellett egyre több diplomás pozíciót is meghirdetnek a megváltozott munkaképességűek számára. Továbbra is probléma ugyanakkor, hogy a foglalkoztatás aránya országrészenként erős különbségeket mutat: míg ez az érték Nyugat-Magyarországon és Budapesten igen magas, addig Dél-Dunántúlon, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és az Alföld keleti és déli részén továbbra is jelentős számú megváltozott munkaképességű álláskereső található.
Legutóbbi kérdések - válaszok
- Mi alapján kaphatok megváltozott munkaképességűként több ellátást?
- Leszázalékolás mellett dolgozhatok teljes munkaidőben?
- Levonhatnak figyelmeztetés nélkül a rokkantsági ellátásból tartozást?
- Igaz, hogy fogyatékossági támogatottaknak plusz juttatás is jár?
- Megvonható a munkaközi szünet a megváltozott munkaképességűektől?
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Nyerteseket hirdettek a Foglalkoztatas2025 pályázatban 4 hónapja
- Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett 4 hónapja
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 4 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 4 hónapja
- 2026: Évtizedes adóátalakítás indul – így változik a cégek és dolgozók adóterhe 5 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 5 hónapja
- Emelkedik a 2026-os EU Kék Kártya bérminimum – mit jelent ez a munkáltatóknak? 5 hónapja
- Dőlnek a hitelkérelmek: rekordot döntött a fix 3%-os kkv hitel 5 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 5 hónapja
- Mi alapján kaphatok megváltozott munkaképességűként több ellátást? 6 hónapja
- Rekord az első héten: tarol a fix 3 százalékos vállalkozói hitel 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?