kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Egyre több kkv egyre több embert foglalkoztat

675 ezerre nőtt a kkv-k száma 2015-re, az árbevételük pedig 37,9 ezermilliárd forintra nőtt. A vállalatok között azonban az árbevétel-arányos részesedésük mégsem nő, írja a Világgazdaság.

images

Legnagyobb mértékben a mikrovállalkozások száma gyarapodott, mintegy 60 ezerrel az előző évhez képest. Országos szinten a működő vállalkozások 94%-a ebbe a kategóriába tartozik.

A kkv-k (létszáma nem éri el a 250 főt, valamint éves nettó árbevételük 50 millió eurónál alacsonyabb) ma már 1 millió 950 ezer embert foglalkoztatnak, 130 ezerrel többet, mint 2013-ban. A vállalkozások együttesen 15,3 ezer milliárd forint bruttó hozzáadott értéket produkáltak 2013-ban, ez a mutató 2014-ben és 2015-ben is nőtt, s elérte a 18,3 ezer milliárd forintot. Ezen belül azonban jelentős a koncentráció: a szektor teljesítményének több mint felét a vállalkozások számának kevesebb mint 1 százalékát képviselő, nagyvállalati körbe tartozó szervezetek termelték meg. A kis- és középvállalkozások 2013-ban 6,8, tavaly 7,9 ezer milliárd forint bruttó hozzáadott értéket hoztak létre.

Világgazdaság
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk