kapubanner for mobile

10 év alatt 42 milliárd eurót küldtek haza a román vendégmunkások

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

25 év alatt 2.3 millió román hagyta el Romániát, és vállalt munkát külföldön a jobb megélhetésért. Az otthoni bérek legalább ötszörösét keresik külföldön a román vendégmunkások, az otthon maradottaknak 42 milliárd eurót küldtek haza 10 év alatt.

Az országot elhagyó román állampolgárok közül minden második (46 százalék) Olaszországban telepedett le. Második kedvenc célországuk Spanyolország (34 százalék). A kitelepülők 7 százaléka Németországban, 4 százaléka pedig Nagy Britanniában keresett új egzisztenciát. Magyarországra a romániai kivándorlók három százaléka (mintegy 70 ezer ember) érkezett.

A legtöbben, körülbelül fél millióan az ország uniós csatlakozásának évében mentek el.

A román vendégmunkások az otthoni éves nettó átlagbér (3600 euró) mintegy ötszörösét keresik egy év alatt Spanyolországban (17 ezer euró), illetve Olaszországban (19 ezer euró). Ezért legtöbben még a válság beköszöntével sem tértek vissza, de kevesebb pénzt tudnak hazaküldeni, mint korábban. Míg 2008-ban 6,6 milliárd eurót, tavaly már csak 3,6 milliárd eurót tudtak küldeni a hátrahagyott családtagoknak.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek