Fizetés nélkül maradhatnak a vasutasok a szomszédunkban egy adminisztratív vita miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKomoly működési problémák elé nézhet a román állami vasúttársaság, a CFR, miután egy szükséges szerződés jóváhagyása körül vita alakult ki. A helyzet szélsőséges esetben a dolgozók fizetésének elmaradásához, sőt a vasúti közlekedés leállásához is vezethet.
A román állami vasúttársaság, a CFR akár olyan helyzetbe kerülhet, hogy nem tudja kifizetni alkalmazottait - írja a VG. Ennek oka egy adminisztratív vita a 2026–2030 közötti időszakra vonatkozó tevékenységi és teljesítményi szerződés körül. A szerződést az Igazságügyi Minisztérium jóváhagyás nélkül küldte vissza. A tárca szerint a dokumentumot addig nem lehet elfogadni, amíg kormányhatározattal nem hagyják jóvá a vasúti infrastruktúra fejlesztési stratégiáját.
A minisztérium arra is figyelmeztetett, hogy ha ennek ellenére elfogadnák a szerződést, azt később a közigazgatási bíróság érvénytelenítheti. A vasutasok szakszervezete abszurdnak nevezte a kialakult helyzetet. Szerintük az állam saját adminisztratív késlekedése miatt sodorta veszélybe azoknak a munkavállalóknak a fizetését, akik a vasúti közlekedést működtetik. A szakszervezet szerint a bérek elmaradása beláthatatlan következményekkel járna. A dolgozók akár a munkavégzés megtagadásához is folyamodhatnak, ami súlyos fennakadásokat vagy a vasúti közlekedés leállását okozhatja. Egy ilyen leállás nemcsak a személyszállítást, hanem a vasúttársaságok működését és az árufuvarozást is érintené.
A mintegy 23 700 alkalmazottat foglalkoztató CFR immár hét éve folyamatosan veszteséges. A vállalat tavaly 1,187 milliárd lej árbevételt ért el, miközben 548,9 millió lejes veszteséget könyvelt el, adósságállománya pedig 2,195 milliárd lejre nőtt.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?