kapubanner for mobile

100 milliárd forint keretösszegű pályázat indul a kkv-knak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A teljes összeg több ezer vállalkozás támogatására lehet elegendő - írta Varga Mihály pénzügyminiszter.

A magyar vállalkozásokat segítő pályázatok az év végén sem állhatnak meg: 100 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetnek a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn. A tárcavezető videoüzenetében közölte: a támogatásból a cégek fejleszthetik technológiájukat és termelékenységüket, javíthatják és növelhetik versenyképességüket. Hozzátette: 10 millió és 200 millió forint közötti támogatás igényelhető például új eszközök beszerzésére, információstechnológia fejlesztésre, ingatlanberuházásra, megújuló energiaforrások alkalmazására. A támogatások legnagyobb részét a kevésbé fejlett régiók pályázói kaphatják, a teljes összeg több ezer vállalkozás támogatására lehet elegendő - ismertette. "Ahol vannak versenyképes vállalkozások, ott lesznek munkahelyek, és lesz fejlődés is. Célunk, hogy Magyarország előre menjen, ne pedig hátra" - fogalmazott a pnzügyminiszter. A részletek a palyazat.gov.hu oldalon olvashatók.

 

MTI

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek