1050 euróra emelkedik a minimálbér a szomszédunkban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz országban jelenleg 70 822 munkavállaló kap legfeljebb bruttó 970 eurót, míg 1050 eurónál alacsonyabb bérrel 131 559 foglalkoztatott rendelkezik.
A horvát kormány pénteken rendeletben határozta meg a 2026-ban érvényes minimálbér összegét: a jelenlegi bruttó 970 euró 8,25 százalékkal, 1050 euróra emelkedik (valamivel több mint 408 ezer forint) - közölte a horvát sajtó.
A jogszabály értelmében a minimálbér mértékét évente egyszer, legkésőbb október 31-ig állapítják meg a következő évre, és nem lehet alacsonyabb az előző évi összegnél.
Andrej Plenkovic miniszterelnök a kormányülésen hangsúlyozta: figyelembe vették a szakszervezetek, a munkaadók és a gazdasági szakértők javaslatait, és úgy ítélték meg, hogy a bruttó 1050 eurós minimálbér megfelelő a 2026-os évre. Felidézte, hogy 2016 óta - amióta kormányra kerültek - a bruttó minimálbér 414 euróról 1050 euróra nőtt, az elmúlt három évben pedig 50 százalékkal emelkedett.
A kormányfő bejelentette: a foglalkoztatás megőrzése érdekében a munkaügyi hivatal kompenzációs támogatást biztosít azoknak a munkaadóknak, akik minimálbért fizetnek. Az állam 2026 első három hónapjában megtéríti számukra a mostani 970 és az új 1050 euró közötti különbséget, vagyis havi 80 eurót.
Hozzátette: a vártnál kevesebb munkáltató jelezte, hogy élni kíván a támogatással, ami szerinte arra utal, hogy többségük gazdaságilag képes viselni a minimálbér-emelés terhét.
Marin Piletic munkaügyi miniszter kiemelte: Horvátország már nem tartozik az Európai Unió sereghajtói közé a minimálbér mértéke alapján, és gyorsan közelít az uniós átlaghoz, amit a vásárlóerő-paritáson alapuló mutatók is alátámasztanak. Elmondása szerint jelenleg 70 822 munkavállaló kap legfeljebb bruttó 970 eurót, míg 1050 eurónál alacsonyabb bérrel 131 559 foglalkoztatott rendelkezik.
A miniszter hozzátette: több ágazatban a kollektív szerződések révén már most is magasabb minimálbért alkalmaznak a jelenleg jogszabályban rögzített 970 eurónál. Példaként az építőipart említette, ahol a legegyszerűbb munkakörökben bruttó 1000 euró a minimálbér, míg a képzettebb munkavállalók bére elérheti a 2200 eurót is.
A hazai minimálbér-emelésről itt írtunk bővebben.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?