12. Personal Hungary Szakkiállítás - 2015 a megújulás éve
Immár tizenkettedik alkalommal nyitja meg kapuit Magyarország legnagyobb HR-es rendezvénye a Personal Hungary. A Szakkiállítás a megváltozott helyszínen kívül számos újdonsággal várja a HR szakma képviselőit!
A Personal Hungary közönségét a tavalyi évben hetven kiállító, és több mint hetven szakmai előadás várta, ahova az érdeklődök nem csak Magyarországról, de többek között Angliából, Svájcból és Oroszországból is ellátogattak. A szaklátogatók közel fele csoportos vagy egyéni döntéshozatali joggal rendelkezett, egyharmaduk pedig döntés-előkészítési, tanácsadási joggal bírt. HR munkatársak, vezető beosztásban dolgozók, cég- és HR vezetők, valamint képzési szakemberek egyaránt nagy számban képviseltették magukat a 2014-es Szakkiállításon. Számos vendégelőadó – köztük Prof. Dr. Baracskai Zoltán és Prof. Dr. Mérő László – is a közönség elé lépett, de nem lesz ez másképp idén sem, hiszen a professzorok ez évben is a fellépők között foglalnak helyet.Középpontban az emberi erőforrás
Azonban 2015 sok tekintetben a változás éve, ugyanis a résztvevőket a professzionális megjelenést biztosító Millenáris „B” épületében várják a szervezők, de ez csak egy, a sok újdonság közül. A programok idén még magasabb minőséget képviselnek, hiszen a HR világát hét területre osztva, e területek egy-egy szakértője gondoskodik arról, hogy a jelenleg legaktuálisabb témák kerüljenek a középpontba.
• A hét szakértői terület között lesz a „Bérezés, Juttatások, Ösztönző rendszerek” témaköre, ahol a kompenzációval, juttatásokkal, cafeteriával és bérezéssel kapcsolatban tudhatunk meg mindent Fata Lászlótól.
• A „Szervezetfejlesztés, Képzésfejlesztés” keretében a koncepcionális fejlesztésről és a szervezetfejlesztésről Nagy Andrea beszél majd.
• Vendler Balázs a „HR Informatika” terület szakértője, mely minden olyan témát lefed, ahol valamely vállalatirányítási rendszer HR szegmenséről, egy gamification megoldásról vagy akár egy önkiszolgáló felületről van szó.
• A „Kiválasztás – Toborzás” témaköréről Lipcsei András tart előadást, aki a kiválasztási csatornától a toborzási módszertanokon át, a szűrési eszközön keresztül a fejlesztésig minden témát érinteni fog.
• Dr. Fodor T. Gábor a „Munkaügy, munkajog” világába vezeti be közönségét, hiszen a jog és a HR együttműködése a hatékonyság szempontjából nélkülözhetetlen.
• A szervezetek élete a folyamatos változásokhoz való alkalmazkodásról szól, ehhez szükséges olyan működésmód felállítása, ahol ez nem jelent nehézséget. A „Változásmenedzsment” téma szakérője Szabó Zsófia.
• Magyarországon idén először kap nyilvánosságot a „Corporate Health”, Horváth Emil vezetésével. Kulcstémakörei: biztonságos munkavégzés, vállalati egészségmegőrzés és munkahelyi jóllét.
E két nap remek lehetőséget biztosít arra is, hogy kiállítóként bemutassa termék- és szolgáltatás újdonságait, a személyes üzleti találkozások előnyeit kihasználva pedig kizárólag célközönségével találkozzon. A VIP Lounge-ban kerekasztal-beszélgetések, inspiráló interaktív előadások várják a vezetőket, szakértőket és döntéshozókat egyaránt.
A gyakorlati fórumokon, Tréning és Coaching Interaktív Területen, valamint a MeetingPointon való részvétel alkalmat kínál a HR szakma képviselői közötti tapasztalatcserére, új és gyümölcsöző szakmai kapcsolatok kialakítására. Mindezek mellett első kézből értesülhet a HR területét érintő legfontosabb változásokról! Regisztráljon Ön is kiállítóként, ha ez idáig még nem tette meg! Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Február 5-én rendezték meg a Talent Bridge powered by Fürge Diák országos HR-esetmegoldó verseny döntőjét – de a kezdeményezés jelentősége... Teljes cikk
A magyar munkaerőpiac tartós kihívásokkal küzd: egyre nehezebb a stabil, megbízható munkaerő biztosítása. Az ipari termeléstől az élelmiszeriparon... Teljes cikk
A fluktuáció a szervezeti egészség egyik fontos mutatója: bizonyos mértékig még hasznos is lehet, hiszen hozzájárul az állomány megújulásához.... Teljes cikk
- Mi történik valójában egy szupervízión? 1 hónapja
- Új Country Manager a JTI Hungary Zrt. élén 1 hónapja
- Négyszáz új dolgozót toboroz ez a cég Debrecenben 1 hónapja
- The HR profession suffers from success blindness 2 hónapja
- Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión 2 hónapja
- Képzelt állásinterjú egy bértranszparens országban - fikció, ami hamar valósággá válik 2 hónapja
- Lesz idén prémium? Mikor jár és mikor perelhetünk érte? 2 hónapja
- HR burnout: how HR professionals destroy themselves and their organizations 3 hónapja
- Mézesmadzag vagy furkósbot? 3 hónapja
- Tárgyalási stílusok: együttműködő vagy agresszív? 4 hónapja
- 55 új munkahely jön létre 42 milliárdból Szolnokon 4 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben