kapubanner for mobile

13. havi nyugdíj havi tízezer forintért

Bokros Lajos szerint a tizenharmadik havi nyugdíj államháztartásra gyakorolt negatív hatását azzal lehetne enyhíteni, ha a nyugdíjasoknak is havi 10 ezer forint egészségbiztosítási járulékot kellene fizetniük, olvasható a Világgazdaságban.

Magyarországon nem kell tartani bankválságtól, a betétesek biztonságban érezhetik magukat - hangsúlyozta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter pénteken a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.

Hozzátette: a betétesek pénzéért az Országos Betétbiztosítási Alap helytáll. Bokros Lajos három típusú válságot különböztetett meg: a fiskális-, a banki-, valamint a valutaválságot. Úgy véli, hogy ezek közül Magyarországon a bankválság esélye a legkisebb, mivel a hazai bankok - az OTP Bank kivételével - stabil európai nagybankok tulajdonában vannak.

Az államháztartásról elmondta: nem feltétlenül adócsökkentésre van szükség, sokkal inkább adóreformra. Ma ugyanis kevesen fizetnek sok adót, a cél pedig az, hogy sokan fizessenek kevesebbet - fogalmazott. Ezáltal nemcsak a közteherviselés elve érvényesülne jobban, hanem egyúttal a gazdaság is gyorsabban növekedne.

Bokros Lajos szerint a tizenharmadik havi nyugdíj államháztartásra gyakorolt negatív hatását azzal lehetne enyhíteni, ha a nyugdíjasoknak is havi 10 ezer forint egészségbiztosítási járulékot kellene fizetniük.

MTI Eco/Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek