kapubanner for mobile

13. kérdésben konzultálnának a szakszervezetek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (Liga) a vasárnapi zárva tartásra vonatkozó kérdéssel egészítené ki a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció 12 kérdését - közölte a két érdekképviselet.

Az javasolják, hogy a nyolcmillió példányban kiküldendő konzultációs íven 13. pontként szerepeljen a következő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy ne korlátozzák a bolti kiskereskedelmi egységek vasárnapi nyitva tartását?”

Az érdekképviseletek álláspontja szerint a csaknem egymilliárd forintba kerülő nemzeti konzultáció általuk javasolt kiegészítésével hitelt érdemlően megismerhető a bolti kiskereskedelmi egységek vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos lakossági vélemény.

Hozzátettek, hogy a kérdés nemzeti konzultációs szintre emelése azt is eredményezheti, hogy milliós nagyságrendű és egy irányba mutató válasz esetén elkerülhető a hozzávetőlegesen 4-5 milliárd forint költségvonzatú országos népszavazás kiírása és lebonyolítása.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek