kapubanner for mobile

150 magyar varrómunkást keresnek Horvátországba

Újsághirdetésben és a munkaügyi központon keresztül keres zalai varrómunkásokat és kárpitosokat horvátországi munkahelyre egy osztrák járműipari cég, amely a Horvátország európai uniós csatlakozását követő magyar-horvát munkaerő-piaci nyitást kihasználva kínál állásokat.

A feldbachi székhelyű, bőr belsőket gyártó Boxmark a Zalai Hírlapban tette közzé felhívását, amelyben varrodai tanfolyamot végzett, textilipari vagy cipész szakképzettséggel és szabászati tapasztalattal rendelkező dolgozókat keres a megyéből.

Fábics Zoltán, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának letenyei kirendeltségvezetője az MTI megkeresésére pénteken elmondta: első körben 150 magyar dolgozót keresnek a határtól mintegy 40 kilométerre fekvő Varasdra. Az első érdeklődők múlt szombaton voltak üzemlátogatáson és próbamunkán, hétfőn pedig már munkába is állhatnak.

A múlt héten és a most pénteken tartott nagykanizsai tájékoztatók után szombaton újabb 80 ember utazik Varasdra, akik a sikeres gépi próbamunkát követően már a jövő héten munkába állhatnak. A horvát cégvezetők további tájékoztatásokat is tartanak, két hét múlva már kárpitos szakembereknek is, később pedig - a magyar dolgozókkal kapcsolatos tapasztalatok megismerése után - a legmagasabb színvonalú bőrmunkák elvégzésére ugyancsak hirdetnek munkalehetőséget.

A kirendeltségvezető elmondta: munkatársai a helyszínen meggyőződhettek róla, hogy nagyon jó munkakörülményeket kínálnak a leendő dolgozóknak, akiket a magyarországi gyakorlattal ellentétben nem kölcsönzött munkaerőként, hanem állandó munkaszerződéssel foglalkoztatnak.

A Varasdon elhelyezkedő dolgozók nagyjából nettó 100 ezer forint körüli összeget kapnak havonta euróban, a horvát adószabályok szerint a 15 százalékos adósávba tartoznak. A fizetésüket műszak- és teljesítménypótlékok egészíthetik ki, valamint éves szinten még csaknem egy havi plusz juttatás is jár.

Fábics Zoltán azt is hozzátette, hogy varró és kárpitos betanított dolgozók, szakmunkások elég sokan vannak Zalában, a hasonlóan autóipari beszállítóként működő Eybl éppen a közelmúltban zárta be Lenti üzemét és csökkentette a dolgozói létszámot Nagykanizsán.

A cég horvátországi üzemében jelenleg 3400 dolgozót foglalkoztatnak, de már tárgyalnak a telephely bővítéséről. Az ausztriai Jennersdorfban és Feldbachban pedig már hasonló munkakörben dolgoznak magyar munkavállalók - tette még hozzá a kirendeltségvezető.

A Boxmark honlapja szerint a járműipar számára prémium kategóriás bőr kárpitos termékeket gyártó osztrák vállalkozás az iparágban a világ egyik vezető fejlesztője és gyártója, amely évente 14 millió négyzetméternyi kárpitos terméket állít elő.

A Feldbachban és Jennersdorfban működő három bőrfeldolgozó és gyártó üzemén kívül 2001 óta Szlovéniában, 2005-től Horvátországban, 2011 óta Németországban is saját gyárakkal rendelkezik, idén pedig Kínában is létrehozta leányvállalatát. Termékeit nemcsak az autóipar számára készíti, de repülőgépek, hajók és vasúti kocsik belső tereiben, valamint a bútoriparban is felhasználják gyártmányait a világ számos országában.

Horvátország július 1-jei uniós csatlakozását követően ez az első eset, hogy nagyobb létszámú magyar munkaerőt keresnek Horvátországba, köszönhetően annak, hogy a két ország között teljes mértékben megnyílt a munkaerőpiac. Annak ellenére keresnek magyarországi munkaerőt, hogy Horvátországban júliusban 18,5 százalékos volt a munkanélküliségi ráta.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek