kapubanner for mobile

1500 új munkahely van kilátásban

Jelenleg hét szolgáltató Magyarországra településéről tárgyal a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), és ha mind megvalósul, akkor azzal 1.500 új munkahely létesülhet - olvasható a Napi Gazdaság csütörtöki számában.

A HITA közlése szerint az idén eddig négy cég döntött magyarországi központ alapítása mellett. Az egyik az Adminex adminisztrációs szolgáltatásokat végző cég, a másik a DHL úgynevezett order management központtal. A két másik céget nem nevezték meg.

A termelő beruházások esetében "hullámszerűen" növekvő érdeklődést tapasztal a HITA - írja a Napi Gazdaság -, hozzátéve, hogy jelenleg 68 befektetésről folynak tárgyalások, és ez 20 százalékkal több mint egy évvel korábban volt.

Napi Gazdaság/MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek