2 év alatt 2 milliárdot költ béremelésre itthon az Auchan
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÚj áruházakat nyit és forgalma kétszámjegyű növekedésére számít a hipermarketes cég
Négy új áruházat nyit az Auchan Magyarország az idén, a társaság nettó forgalmának 10 százalék fölötti növekedésére számít. A Magyarországon 19 hipermarketet üzemeltető Auchan sikeresen nyitott a kisebb üzletformák felé, tavaly adták át első szupermarketjüket Szekszárdon, az idén áprilisban pedig első superstore formátumú üzletüket Budapest X. kerületében - mondta Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatója az üzletlánc csütörtöki sajtótájékoztatóján. Közölte, ősszel Zalaegerszegen és Győrben nyitnak szupermarketet, Sopronban pedig újabb superstore koncepciójú áruházat.
Dominique Ducoux kitért arra is, hogy a csaknem 7 ezer munkavállalót foglalkoztató vállalat fontos célkitűzése a munkatársak megtartása, ennek érdekében átfogó béremelést hajtottak végre 2017-re és 2018-ra vonatkozóan, ami 2 milliárd forintos költséget jelentett. Ezen felül további jóléti intézkedéseket hoztak, amelyek több mint félmilliárd forint kiadással jártak.
Az Auchan bruttó forgalma a 18 benzinkúttal együtt 363,5 milliárd forint volt a 2017. április 1. és 2018. március 31. közötti üzleti évében, 3,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest - ismertette Polgár Gergely, a társaság pénzügyi igazgatója. A nettó forgalom 5,4 százalékkal 309,5 milliárd forintra nőtt. A vállalat adózott eredménye csaknem 6 százalékkal, 3,8 milliárd forintra emelkedett tavaly az előző évihez viszonyítva - jelezte a pénzügyi igazgató.
MTI

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc