2 millió embernek adnak munkát a kkv-k
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA hazai kis- és középvállalkozások fontos szerepet töltenek be a magyar gazdaságban, mintegy 2 millió embernek biztosítanak munkahelyet, a munkavállalók 73 százalékát foglalkoztatják - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Pénteken tartották a Vállalkozók Napja rendezvényt, amelyet 16. alkalommal rendezett meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.
A Vállalkozók Napja ünnepségen a vállalkozók kiemelkedő munkájának elismeréseként kitüntetéseket adtak át. Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta Harmati László, az Eger-Park Hotel Kft. ügyvezető igazgatója és Várlaki Imre, a Folpress Nyomda Kft. tulajdonosa. Magyar Arany Érdemkereszt elismerésben részesült Báder Antal, a Báder Fogadó tulajdonos üzletvezetője, Nagy Zoltán, a Gránit Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese.
Magyar Gazdaságért Díj kitüntetést vett át Bischof Zsolt, a Béres Gyógyszergyár Zrt. cégvezetője, Czékmánné Kelecsény Ágnes, a Presto Lady Kft. ügyvezető igazgatója, Lovas Dániel, a Kecskeméti Lapok újságírója, szerkesztője, Erzse Tibor, a Munkaügyi Fórum Kft. ügyvezető igazgatója, Fabó István, a Körös-Aqua Tervezési, beruházási és kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója, Mayer Zsolt Péter, a Mayerstone Kft. ügyvezető igazgatója, bányatulajdonos, Molnár Alajosné, a Mestermű Építő és Szerelő Kft. cégvezetője, Molnár Tamás, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Rácz István, a Vasi Full-Táv Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, Szárnyas János, a Kolorit Festékház Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, Szűcs Péter -VOSZ-BESZ Zrt. vezérigazgatója, Vida Péter, a Meló-Diák Dél Iskolaszövetkezet elnöke.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?