22 ezerrel többen dolgoznak külföldön, mint egy éve
8 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatottak létszáma. A fiatalok foglalkoztatási rátája 27,7 százalék volt.
2023 augusztusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 709 ezerre emelkedett, a férfiak körében 22 ezer fős növekedés, a nőknél 10 ezres csökkenés volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 2023. június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 721 ezer fő volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma lényegében nem változott, a külföldön dolgozóké 22 ezerrel nőtt, a közfoglalkoztatottaké pedig 8 ezerrel csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A 15-64 évesek közül 4 millió 604 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,8 százalék volt.
A foglalkoztatottak létszáma és aránya lényegében egyik nem esetében sem változott az előző év június-augusztusához viszonyítva. A férfiak foglalkoztatotti létszáma 2 millió 445 ezer főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 79,3 százalék volt, míg a nők körében a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 159 ezer fő volt, a foglalkoztatási ráta pedig 70,2 százalékot ért el. A fiatalok (15-24 éves) korcsoportjában 274 ezer főt foglalkoztattak, foglalkoztatási rátájuk pedig 27,7 százalék volt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25-54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 0,9 százalékponttal, 87,6 százalékra csökkent, míg az idősebb (55-64 éves) korosztályban 4,8 százalékponttal, 69,9 százalékra emelkedett - közölte a KSH.
MTI
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk
A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk
Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hete
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hete
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 2 hete
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 2 hete
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 2 hete
- Nem dolgozhat, nem dönthet a pénzről – minden ötödik nő érintett lehet az EU-ban 2 hete
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 2 hete
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 3 hete
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 3 hete
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 3 hete

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben