220 új generációs aktív vezetőből 50 válik irányítóvá
A sikeres családi vállalkozás nem a kiválasztott irányítóból nevel felelős tulajdonost, hanem sok felelős tulajdonos közül választ irányítót - írja a Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület sajtóközleménye.
A családi vállalkozások nemzetközi szervezetének (FBN-I) 2012-es Next Generation találkozóját április 29-május 1 között a München melletti Wildbad Kreuth-ban, idén negyedik alkalommal rendezték meg. E találkozón 220 következő generációs - 18-42 év közötti - családi vállalat tulajdonos vett részt a világ minden tájáról. Elképesztő növekedés e 220 fős részvétel, figyelembe véve, hogy 10 évvel ezelőtt Svájcban az első felelős tulajdonlásra felkészítő találkozón mindössze 10 fiatal ült össze.
A nemzetközi közösség következő generációs csoportját ma is egy 10 fős vezetőség irányítja. Ennek tagjává választották a tavalyi évben Kürti Tamást, aki a hazai családi vállalatokat összefogó közösség, az FBN-H alapító alelnöke. A konferencia mellett zajló megbeszélésükön a magyar egyesület nemzetközi szerepét tovább erősítő döntés született: a vezetőség felkérte Kürti Tamást a Next Generation által most indított, új vezetői képzés próba-workshopjának megszervezésére, melyre 2012 augusztusában, Budapesten kerül sor.
A rendezvény, ezen kívül, egy érdekes adattal szolgált a hazánkat és az FBN-H-t képviselő Kürti Tamás, a KÜRT Zrt. alelnöke és Gaál László, a Flavon Group Kft. felsővezetője számára. A családi vállalkozások új generációjának jelen lévő 220 aktív, felelős tulajdonlásra törekvő képviselője közül mintegy 50 esetében teljesül együtt az irányítás három feltétele. Ez a képesség, az akarat, és a megfelelő családi felhatalmazás arra, hogy a családi vállalkozást irányítsa. "Ez az arány közel univerzális: nem országok vagy cégkultúrák összehasonlítására szolgál, hanem felhívja a figyelmet arra, hogy a családi vállalkozásban sokkal több tulajdonos van, mint irányító. Ez sokkal több lehetőség, egyben több probléma forrása. Ezért fontos, hogy a család ne egy leendő vezért válasszon, akit majd igyekszik egy füst alatt felelős tulajdonossá és mindenben kompetens irányítóvá nevelni. Minden generációt, minden családtagot felelős tulajdonossá kell érlelnie" - mutat rá Kürti Tamás, aki egyben az FBN-I NextGen bizottságának vezetőségi tagja is. Így több lehetőség marad nyitva, jobb az alkalmazkodóképesség; könnyebben biztosítható, hogy a vállalkozást mindig a legrátermettebb egyén vezesse, és a többi támogassa. Elérhető, hogy minden családtag motivált tulajdonos legyen, saját egyedi hozzájárulásával gazdagítva a vállalkozást."
Az FBN-I NextGen nemzetközi találkozóinak alapvető célja a családi vállalkozások sikeres utódlásával, valamint az új generációkat érintő legfontosabb kérdéseivel kapcsolatos tapasztalatcsere. A hazai FBN-H képviselői itt a világ legnagyobbjaitól közvetlenül szerezhetnek tudást és ihletet. "Az utódláshoz kapcsolódó nemzetközi tevékenységünk egyik legkomolyabb értékét az adja, hogy olyan globális vállalatok, mint a Deutsche Bank és az Audi első számú vezetőinek, vagy a közel 500 éves, 15. generációs Prym Csoport képviselőinek köszönhetően a magyar családi vállalkozások számára is elérhetővé válnak mindazok a felismerések és tapasztalatok, amelyeket a világ legsikeresebb családi vállalkozásaitól kaphatunk" - mondta Kürti Tamás. -"Gazdag történetük, letisztult működési struktúráik, óriási vagyonuk és szakértelmük miatt azt gondolnánk, hogy a következő generációiknak könnyű dolguk van, közelről azonban jól látszik a teher, amit az ezzel járó megfelelési kényszer jelent, és persze a feladat, amihez fel kell nőniük, mind a tulajdonlást, mind az irányítást tekintve."
Kürti Tamás szerint a családi vállalkozások sikere azon múlhat, hogy megértik-e és a megfelelő módon kezelik-e a felelősség két szintjét, a tulajdonlást és a vállalat irányítását, ami nem vagyon vagy több száz éves hagyomány kérdése. Miközben Magyarországon a családi vállalkozás, mint egyedi tulajdonlási forma elismertetése, illetve szabályozási környezetének folyamatos, tudatos alakítása a technikai kérdések közé tartoznak, és jelenleg is alakulóban vannak, a hazai vállalkozások nem várhatnak: a hosszú távú belső folyamatokat minél hamarabb működésbe kell hozniuk. "
Az a családi vállalkozás lehet sikeres, amelyik képes minden egyes családtagból felelős tulajdonost nevelni. Ennek eredményeképpen, függetlenül attól, hogy milyen képességekkel és ambíciókkal rendelkeznek, az új generáció tagjai a maguk egyedi módján kell, hogy részt vegyenek a vállalkozás életében - világít rá Kürti Tamás. A következő generáció szempontjából pedig az a feladatunk, hogy tudatosan alakítsuk ki saját viszonyunkat a családi vállalkozáshoz. Mindennek megértéséhez és alkalmazásához elméleti, gyakorlati ismereteket, feladatokat, ihletet és számtalan élő példát hozunk magunkkal mind a NextGen csúcstalálkozójáról, mind hazai tagjainktól. Ezek a tapasztalatok részét fogják képezni következő, június 1-3 között Debrecenben rendezendő konferenciánknak is, ahol a hazai családi vállalatok elitjét várjuk programjainkkal."
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő? 2 hete
- Vége a hároméves GYES-nek? Beszállnak a férfiak? 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Így hat a mesterséges intelligencia a tárgyalásokra 2 hete
- NAV: félmillióan nem élnek egy fontos adókedvezménnyel 3 hete
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 3 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 3 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete
- Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban 3 hete
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?