27 ezer munkavállaló csak így kaphatja meg januártól a tervezett emelt bérét
Nyílt levélben kérik a fővárosi tulajdonú cégeknél működő reprezentatív szervezetek vezetői a Fővárosi Közgyűlés képviselőit, hogy minél előbb hagyják jóvá Budapest jövő évi költségvetését, mert 27 ezer fővárosi munkavállaló csak így kaphatja meg januártól a tervezett emelt bérét.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott, 17 aláírással ellátott dokumentumban utaltak arra, hogy a költségvetési tervezet a napokban aláírt 8+1 százalékos béremelést is tartalmazza.
Kiemelték, a hetek óta zajló bértárgyalások eredményre vezettek, az erről szóló előterjesztés információik szerint a közgyűlés december 18-án tartandó ülésén napirendre kerülnek.
"Bízunk benne, hogy a Fővárosi Önkormányzat intézményeinél és cégeinél működő reprezentatív szakszervezetek és a főpolgármester által kötött megállapodást szavazatukkal Önök is megerősítik" - fordultak a képviselőkhöz, rámutatva arra:
ahhoz, hogy a bérmegállapodás megvalósuljon, szükség van a 2025. évi költségvetés elfogadására.
Annak érdekében, hogy január 1-jétől megtörténjen a bérek emelése, a szakszervezeti vezetők azt kérik, hogy a fővárosi képviselők minél előbb, lehetőleg még ebben az évben zárják le az ezzel kapcsolatos vitákat, és fogadják el a költségvetési rendeletet.
"Dolgozóink felelős budapesti polgárként szavaztak képviselőikre, akiktől egy jól működő Budapest irányítását várják" - fogalmaztak.
Hozzátették,
a város csak akkor működhet jól, ha van költségvetése, és annak elfogadásakor a munkavállalókról, az ő megbecsülésükről is döntenek.
"Sajnos a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben a bérmegállapodás elutasítása, vagy a költségvetés el nem fogadása miatti késedelem nemcsak a munkabérre lehet hatással, hanem növelheti a munkaerőhiányt is. Ez pedig hatással lesz a közszolgáltatások ellátására is" - áll a közleményben.
Kép Budapestről: freepik
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?