kapubanner for mobile
Megjelent: 2 hónapja

270 új munkahely jön létre a dunavecsei gyár bővítésével

A Schneider Electric francia cég több mint 15 milliárd forintos beruházással bővíti dunavecsei gyárát, ehhez a magyar kormány 1,5 milliárd forint támogatást nyújt; a vállalat a beruházással 270 új munkahelyet teremt - jelentette be Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Elmondta, a beruházással a dunavecsei Duna Smart Power Systems (DSPS) okosgyár alapterülete 18 ezer négyzetméterrel 46 ezer négyzetméterre nő.

A Schneider Electric több mint 30 éve van jelen Magyarországon. Világszerte piacvezető az áramelosztás, az energia-menedzsment, az ipari automatizálás és digitalizálás területén, 150 ezer embernek adnak munkát, 2024-ben az árbevétele meghaladta a 38 milliárd eurót (15 200 milliárd forint).

Kiemelte: a villamosenergia-ipar kulcsfontosságú a fenntarthatóság szempontjából. A cég 2024-ben a Time magazin 100-as rangsorában a világ legfenntarthatóbb vállalata lett, és ehhez a magyarok is már több mint három évtizede hozzá tudnak járulni.

A mostani beruházás is megerősíti Magyarország kiemelt szerepét a vállalatcsoportnál - mondta.

Az elektronika a magyar kormány számára kiemelten fontos, 2014 és 2024 között a HIPA (Nemzeti Befektetési Ügynökség ) a szektort érintő 172 projekt támogatásáról döntött, "ezek mintegy 8900 milliárd forint volument képviselnek" - mondta az államtitkár.

Illés Boglárka kulcsfontosságúnak nevezte a kapcsolatok szorosabbra fűzését francia vállalatokkal. Magyarországon a francia cégek "jól érzik magukat", óriási beruházó közösséget jelentenek, az országban mintegy 500 francia cég 45 ezer magyar munkavállalónak ad munkát.

Magyarországnak Franciaország a 10. legfontosabb kereskedelmi partnere, a kétoldalú kereskedelmi kapcsolat értéke 2024-ben megközelítette a 10 milliárd eurót - mondta.

A KKM államtitkára kitért arra, hogy Bács-Kiskun vármegyében az elmúlt tíz évben a munkanélküliségi ráta megfeleződött, a 2014-es 9,3 százalékról 4,5 százalékra csökkent. Az ipari termelése megduplázódott, tíz évvel ezelőtt 1800 milliárd forintot tett ki, 2024-ben pedig meghaladta a 3800 milliárd forintot.

Ebben jelentős szerepe volt a dunavecsei Schneider Electric gyárnak is. A HIPA támogatásával 2014 és 2024 között a vármegyében 126 esetben született pozitív döntés, amelyek 1630 milliárd forint volument képviselnek.

Illés Boglárka hangsúlyozta, hogy Magyarországon másfél évtizede stabil kormány van, amely képes kiszámítható, következetes gazdaságpolitika folytatására, kedvező adórendszert fenntartani a gyárak, beruházások számára. A magyar kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gyárak Magyarországon a lehető legjobb körülményeket találják.

Célkitűzés, hogy ebben az évben 100 új gyár tudjon elindulni.

Font Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy a Schneider Electric dunavecsei beruházása jelentős hatással van környezetére, a legújabb kor technológiáját hozták el, és kapcsolatot létesítettek a dunaújvárosi egyetemmel villamosmérnöki képzésre.

Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója közleményben kiemelte, az új üzemrész megvalósulásával együtt bővül a DSPS termelési kompetenciája, hiszen egy újabb termékkör gyártását vezetik be. Ez egy újabb mérföldkő a vállalat életében, amellyel jelentősen erősítik hazai és egyben európai jelenlétünket is, méghozzá magas hozzáadott értékű tevékenységgel, mérnöki munkával.

A Schneider Electric 1991 óta van jelen Magyarországon, 2300 főt foglalkoztat. Zalaegerszegen, Gyöngyösön és Kunszentmiklóson, illetve Dunavecsén gyárat üzemeltet, a régiós feladatokat ellátó, több mint 20 országot kiszolgáló logisztikai központja (CEElog) van Szigetszentmiklóson.

Emellett Budapesten működik az üzleti, értékesítési és ügyfélszolgálati központ (Front Office), valamint energia- és fenntarthatósági tanácsadási szolgáltatásának (SB, Sustainability Business) európai központja. A társaság globális pénzügyi és beszerzési szolgáltatásokat nyújtó központjának (GSC, Global Supply Chain) szintén a magyar főváros ad otthont, csakúgy, mint a Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központnak, amely az egész kontinensre kiterjedően támogatja a helyszíni szolgáltatási tevékenységet.

MTI

  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ismét 100 frissdiplomás számára nyit karrierlehetőséget a MOL-csoport

A MOL-csoport idén is elindítja sikeres frissdiplomás programját, a Growww-t, amely közel két évtizede kínál egyedülálló lehetőséget a... Teljes cikk

Így érintik a leépítések az Audi Hungáriát

Csökkent az Audi Hungaria Zrt. árbevétele 2024-ben. A vállalat nincs egyszerű helyzetben, a cég 7500 alkalmazottat bocsátott el Németországban. A... Teljes cikk

Brutális leépítésbe kezd az Audi

A Volkswagen-csoporthoz tartozó német luxusautó-gyártó Audi 7500 munkahely megszüntetését tervezi Németországban 2029-ig - áll a cég közleményében. Teljes cikk