30 milliárd forintos program indul a falvakban működő kisvállalkozásoknak
A pályázaton 10 fő alatti cégek kaphatnak vissza nem térítendő támogatást.
A kormány 30 milliárd forintos keretösszeggel elindítja a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült videóüzenetében pénteken. Kiemelte: a pályázaton 2-10 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek a 10 fő alatti cégek új eszközök, gépek vásárlására, ingatlanberuházásra, technológiai fejlesztésre. A támogatás összegéből akár 3000 magyar mikrovállalkozás indíthat fejlesztéseket - jegyezte meg. Varga Mihály elmondta, hogy a kormány kiemelten fontosnak tartja a kistelepüléseken és hátrányos helyzetű térségekben működő vállalkozások támogatását. Ha a helyi gazdaságok jól működnek, az adott térségben vannak munkahelyek, béremelkedések és fejlesztések - húzta alá. A falvakban működő kisvállalkozások beruházásai nemcsak a helyi, hanem a teljes magyar gazdaság fejlődéséhez hozzájárulnak - hangsúlyozta a miniszter.
MTI
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon